Ha egy kicsit jobban beleássuk magunkat a témába, elrettentő eredményekre bukkanhatunk azzal kapcsolatban, hogy nap mint nap mennyi rákkeltő dologgal érintkezünk. Vegyük például csak a lakásunkat, amelyben számos háztartási cikk, vegyszer, gép rákkeltő tulajdonsággal bír.
A legtöbb ember annak ellenére, hogy tudatában van mindennek, mégsem tesz semmit az ellen, hogy megvédje a saját és családja egészségét. Pedig apró változtatásokkal már sokat tehetünk az ellen, hogy ne tegyük ki fölösleges veszélynek a szervezetünket. Természetesen a daganatos betegségek kialakulásában még sok más tényező is közre játszik, mint például a genetikai hajlam, életminőség, káros szokások, de a környezet is nagyban befolyásolja azt.
Eva Vertes rákkutató szerint, a rákos elváltozások kezelésében a legnagyobb szerepe a megelőzésnek van, úgyhogy lássuk is, miken kell változtatnunk egy biztonságosabb otthon megteremtésének érdekében.
1. Gránit munkalapok
Nem is magával a gránitból készült pultokkal van a baj, hanem a belőlük elszabaduló, mérgező gázokkal. A nyers gránit nagyon nagy mennyiségben tartalmaz urániumot, ami köztudottan rákkeltő. Mielőtt a gránitból készült munkalapok mellett tennénk le voksunkat, vizsgáltassuk meg az adott munkalapot, hogy milyen mértékben tartalmaz veszélyes anyagokat. Hosszútávon akár csendes gyilkosként építheti le a szervezetet, a levegőbe kerülő mérgező gázok miatt.
2. Légfrissítők és aromagyertyák
Ki ne szeretné, hogy otthona úgy illatozzék, mint egy virágoskert, főleg akkor, ha fontos vendégeket várunk. Mindez meg is valósítható, szellőztetéssel, frissen szedett illatos virágokkal, de ha tehetjük, kerüljük a légfrissítők és illatgyertyák használatát, hiszen többet ártunk velünk, mint amennyit használunk. A mesterséges illatanyagok rendkívül mérgezőek, megannyi karcinogén anyag rejlik bennük. Javasolt inkább a természetes illóolajok felhasználásával készült organikus és vegán gyertyák beszerzése.
3. Samponok
A sampon összetevőinek veszélyei szinte mindenkit érintenek, hiszen a tisztálkodás egyik alapvető terméke. Rengeteg sampon parabéneket tartalmaz, és ezek az anyagok számos ráktípus kialakulásával köthetőek össze. Mindig figyelmesen olvassuk el az összetevők listáját, és ha ilyen anyagokat vélünk felfedezni, mint szulfátok, szintetikus színezőanyagok, illatanyagok, akkor inkább hagyjuk a bolt polcán a terméket.
4. Műanyagpalackok és dobozok
Mindenek előtt meg kellene tanulnunk, hogyan tudnánk csökkenteni a műanyagpazarlást. A biszfenol A (BPA) az egyik legnagyobb mennyiségben gyártott kemikália ugyanis nélkülözhetetlen a polikarbonát műanyagok előállításához. Ez az anyag megtalálható szinte minden műanyagpalackban, műanyagdobozkában, stb., és a benne tárolt étellel, itallal érintkezve bekerülhet a szervezetbe is, ahol károkat okozhat. Ha tehetjük járjunk utána és vásároljunk BPA mentes műanyageszközöket, a babaholmik többségénél már szigorúan be van tiltva ezen anyag felhasználása.
5. Közönséges tisztítószerek
Egy nemrégiben készült tanulmány szerint, azok a nők, akik gyakran dolgoznak tisztítószerekkel, sokkal nagyobb kockázatnak vannak kitéve. A legtöbb tisztítószergyártó cég megpróbálja meggyőzni vásárlóit, hogy termékeik biztonságosa, mégis szinte az összesben megtalálhatóak szintetikus illatanyagok, festékanyagok, melyek károsítják a máj, vese és a szaporító készülék egészségét. Szerencsére manapság már szép számban találhatunk természetes tisztítószereket, igaz kissé borsosabb az áruk, de legalább nem veszélyeztetjük egészségünket.
6. Szintetikus fogkrémek
A kereskedelemben kapható legtöbb fokrémben található egy úgynevezett triklozán nevezetű anyag, melyet gombaölő és baktériumellenes hatása miatt használnak fel. A triklozán azonban bizonyítottan rákkeltő hatású anyag, amely másik jó barátjával, a fluoriddal karöltve beépülnek a szervezetbe és csak idők kérdése a rákos elváltozás. Szintén természetes anyagok felhasználásával készített fogkrém használata javallott, ha el szeretnénk kerülni a bajt.
Amint láthatjuk, apró változtatásokkal, körültekintéssel sokkal biztonságosabbá és kevésbé veszélyessé tehetjük mindennapjainkat. Mindig járjunk utána, hogy milyen összetevőket tartalmaz az adott termék, és ha tehetjük, döntsünk a természetes eredetű anyagok mellett.