Kuriózum6 dolog, amit az emberek másképp csinálnak Finnországban, a világ legboldogabb országában

6 dolog, amit az emberek másképp csinálnak Finnországban, a világ legboldogabb országában

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Köztudott, hogy a skandináv országok rendszeresen magas pontszámot érnek el az általános elégedettséget pontozó felméréseken. Finnország hat egymást követő évben is első helyen állt a World Happiness Report legboldogabb országokat felsorakoztató listáján. Mindez a hideg időjárás, a hosszú tél, és az ország bizonyos részein fél éven át tartó sötétség ellenére – írja a HuffPost.com.

A finn lakosság ezek mellett a körülmények között is boldog és elégedett, és a szakértők szerint ennek több oka is lehet. Ez egyrészt a jól működő rendszereknek köszönhető – az oktatás nagyrészt ingyenes, sok a szabadnap, az egészségügyi ellátás pedig garantált.

Ezeken a rendszereken túl azonban vannak olyan szokások és hiedelmek is, amelyek szintén sokat segítenek ebben az előkelő helyezésben. A mentálhigiénés szakértők szerint a következő 6 ok nagyban hozzájárulhat az ország lakosságának kiemelkedő boldogságához.

Az emberek kisebb késztetést éreznek, hogy hazudjanak az érzéseikről

A legtöbb országban a „Hogy vagy?” kérdésre a sokan egyszerűen azt a választ várják, hogy „Köszönöm, jól.” Ha részletezni kezdjük ennek az ellenkezőjét, az kényelmetlen helyzethez vezethet, és sokan rossz néven is veszik az ilyesmit.

Finnországban azonban sokkal kevesebb a kötelező pozitivitás. Meri Larivaara, a MIELI Mental Health Finland stratégiai ügyekért felelős igazgatója szerint Finnországban a nemleges válasz sokkal elfogadottabb, és ez az érzelmi őszinteség hozzájárulhat az általános elégedettséghez.

Azt mindenesetre tudjuk, hogy az érzelmek elfojtása nem egészséges – túlterheltnek és csapdába esettnek érezhetjük tőle magunkat, és egyes tanulmányok szerint ez a társadalmi kapcsolatainkra is kihatással van, valamint összefüggésbe hozható a korai elhalálozással.

A munka és a magánélet egyensúlya prioritást élvez

Bár a finnek keményen dolgoznak, a munkaidejük nagyon is ésszerűen van meghatározva, ami azt jelenti, hogy a legtöbben jó egyensúlyt tudnak kialakítani a munkájuk és a magánéletük között.

Ez azért fontos, mert így az embereknek jut idejük a kikapcsolódásra is a mindennapi életben a munkájuk mellett. A legtöbbeknek ugyanakkor nem kell hosszú utat megtenniük a munkahelyük és az otthonuk között, ami szintén hozzájárul a megfelelő egyensúlyhoz, és ezáltal az általános elégedettség magas szintjéhez.

6 dolog, amit az emberek másképp csinálnak Finnországban, a világ legboldogabb országában
Fotó: 123rf.com

Közeli kapcsolatuk van a természettel

A szakértők szerint a természetnek is fontos szerepe van abban, hogy a finnek olyan boldogok. Az országban szinte minden erdőt, tavat és tengerparti területet szabadon és ingyen használhat a lakosság, és kedvükre járhatnak túrázni, kempingezni, gombát és bogyós gyümölcsöket gyűjteni, lovagolni vagy akár síelni – teljesen ingyen.

Mirka Hintsanen, az Oului Egyetem pszichológia professzora szerint Finnországban az ember mindig közel van a természethez, akár még a nagyvárosokban is.

„Vannak erre vonatkozó tanulmányok, amik szerint a természet csökkenti a stresszt, és ez a boldogsághoz is kapcsolódik – amikor kevesebb a stressz, könnyebb boldognak lenni” –mondja Hintsanen.

A lakosságot folyamatosan ösztönzik az új készségek elsajátítására

Larivaara szerint a finnek „lelkesen fejlesztik önmagukat”, és erre meg is van minden lehetőségük. Az új dolgok elsajátítása pedig jót tesz a mentális egészségnek. Ennek nem kell feltétlenül valami nagyszabású dolognak lennie – például egy új nyelv elsajátításának – az is jó, ha néha kipróbálunk valami újat, például egy új receptet.

Finnországban számos egyesület működik, ahol az emberek együtt gyakorolhatják a hobbijukat, legyen szó akár jóga órákról vagy éppen kézműves szakkörökről, és az ezekhez való csatlakozás nem is kerül sokba.

Amikor új dolgokat tanulunk, úgy érezzük, értékesebben töltjük az időnket, és ha utólag visszatekintünk az elmúlt évünkre vagy hónapunkra, az hosszabbnak fog tűnni, ha sikerült tartalmasan eltöltenünk az időt.

Rendkívül magas a bizalom társadalmi szinten

Juho Saari, a Tamperei Egyetem társadalomtudományi tanszékének dékánja szerint Finnországban nagyon magas az egyének közötti bizalom szintje, és ez valóságos társadalmi jelenség. Mivel viszonylag kis országról van szó, az emberek könnyebben építenek ki kapcsolati hálót, és fontos az úgynevezett „gyenge kapcsolatok ereje” is – mondja a szakértő.

A társadalmi kapcsolatok fontos szerepet játszanak az általános boldogság érzésének elérésében. Egy 2021-es tanulmány például megállapította, hogy a magány az egyik legerősebb negatív tényező, ami hatással lehet az élettel való általános elégedettségre, és a másokkal való szoros kapcsolatok elengedhetetlenül szükségesek a teljes élethez.

Finnországban az emberek inkább az elégedettség érzését tapasztalják meg, nem annyira a mindent átható, túláradó boldogságét

Azt is fontos megjegyezni, hogy a World Happiness Report valójában nem arra kíváncsi, mennyire boldogok az emberek, a kérdés az, hogy elégedettek-e az életükkel. Larivaara és Saari szerint ez fontos különbség, mivel nem egy intenzív boldogságérzetről, euforikus állapotról van szó, hanem egy általános elégedettségről, ami sokkal visszafogottabb, de ugyanakkor állandóbb is.

„Talán könnyebb ilyen módon boldognak lenni, mint állandóan az intenzív boldogságot hajszolni” – mondja Larivaara.

Ez azt jelenti, hogy a túláradó boldogság helyett elég, ha azokat az egyszerű, hétköznapi dolgokat próbáljuk meg észrevenni, amikért minden nap hálásak lehetünk.

De azt is fontos észben tartani, hogy a külső tényezők is befolyásolják a boldogságot

Mirka Hintsanen, az Oului Egyetem pszichológia professzora szerint a nyugati kultúrákban gyakran gondolunk úgy a boldogságra, mint kizárólag az egyén személyes felelősségére, pedig külső tényezők is befolyásolják a boldogságunkat – legyenek azok akár társadalmi, politikai vagy gazdasági tényezők.

Ha például valaki tanárként dolgozik, és az állam csökkenti a tanári fizetéseket, ez a döntés minden bizonnyal hatással lesz az életére, és ő maga semmit sem tehet, hogy változtasson ezen.

„Nem tehetjük a boldogságot kizárólag az egyén felelősségévé, és azt hiszem, ezt mindenkinek meg kellene jegyeznie. A világon vannak más dolgok is az egyénen kívül” – mondta Hintsanen, és ez az a pont, ahol a jól működő finnországi rendszer hatása érvényesül.

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek