Évről-évre tanúi vagyunk annak, ahogyan újévi fogadalmaink egyik a másik után, mint egy dominó, tehetetlenül megbuknak. Megígérjük, hogy lefogyunk, lemondunk a káros szenvedélyeinkről, többet edzünk, többet utazunk, egészségesebben eszünk, és a többségünk ezekkel az újévi fogadalmakkal már február-március környékén kudarcot vall.

De mi lenne, ha most az egyszer teljesen mást fogadnál meg magadnak s nem azt, amit a média, a közösségi csatornák hetekkel újév napja előtt már látatlanban hamis ígéretként sugall? Mi lenne, ha most az egyszer olyan értékek mellett köteleződnél el, amelyek téged és szeretteidet is szolgálják?

Porold csak le a port a régi polcról, ahol az erényeid, igazi értékeid nyugszanak és az újdonság kedvéért 2020-ban ígérd meg magadnak a következőket:

1. …hogy kiállsz gyerekeid mellett.

Ígérd meg, hogy támogatod és megvigasztalod őket; hogy megmutatod nekik, mit jelent nagylelkűnek lenni; hogy megtanítod nekik meghallani az igazságot, és nem hinni a hazugságnak; hogy elmondod nekik, mennyire büszke vagy rájuk és értékes az életük, akkor is ha egyedül maradnak; hogy kedvesen beszélsz velük, hogy több alkalmat teremtesz a szabad nevetésre, kacagásra; hogy jó példát mutatsz nekik azzal, hogy őszinte vagy és tisztességesen bánsz másokkal, akikhez nem volt olyan kegyes az élet, mint hozzád; hogy megtanítod nekik az egyenes beszéd fontosságát és megmutatod nekik hogy érdemes másoknak megnyílni.

2. …hogy támogatod a párodat.

A párodnak szüksége van rád. Lehet, hogy nem mondja el, de van, amikor neki is fáj az élet. Van amikor nem akar téged terhelni, sőt, nagyon sokszor megtörténik, hogy a tudtod nélkül valami nagyon rossztól is megvéd. Mindig tiszteld a párod, akkor is ha rossz napja van és szüksége van kicsit egyedül lenni. Lesznek napok, amikor annyira fáradt lesz, hogy hirtelenségből felemeli a hangját. Bocsáss meg neki és segíts neki megnyugodni. Légy mellette azokban az időkben, amikor az élet próbára teszi, talán padlóra küldi és megtestesült rémálmai között vergődve kételkedik abban, hogy jó ember. Ígérd meg, hogy nem utálod meg, ha kudarcai tetőfokán azt mondja, hogy nem tud többet veled élni.

3. …hogy megőrzöd szeretteid emlékét.

Azok, akiket szeretünk nem lesznek mindig velünk. Útjaink elválnak, egyesektől magunk búcsúzunk, mások búcsú nélkül mennek el. Néha elszakít az élet, máskor a halál. De sose felejtsd el, mit kaptál azoktól, akik már nincsenek veled. Mutass alázatot, megértést igyekezetük, gyengeségük előtt és hálával add tovább mindazt, ami kaptál tőlük. Imádkozz értük. Sose szégyellj értük gyertyát gyújtani, ha kell. Sem róluk beszélni.

4. …megbecsülöd a barátaidat.

Ők a társaid az életben. Ígérd meg, hogy bocsánatot kérsz tőlük, ha megbántottad őket. Hogy érdeklődsz hogylétük iránt és nem haragszol meg, ha hosszabb ideig nem jelentkeznek. Hogy sose fogod mások előtt becsmérelni gyengeségeik miatt. Ígérd meg, hogy tisztességes leszel velük, gyengéd ha kell, megőrzöd titkaikat és segítesz nekik, hogy könnyebb legyen az élet.

5. …hogy senkit sem fogsz hibáztatni, ha bajban leszel, megbetegszel vagy veszteség ér.

Sem magadat. Sem Istent. Sem az életet. Ígérd meg, hogy szíved tisztaságával és méltóságával viseled el az elviselhetetlent és nem nehezíted meg másoknak továbbra is szeretni téged.

6. …hogy támogatod az életet.

Ígérd meg, hogy nem veszted el az eszed sikereid mámorában, és nem hozol elhamarkodott döntéseket büszkeséged vakságától vezérelve, és mindig tiszteletben tartod mások szabadságát. Hogy megadod a tartozásaid, és megbocsájtasz, hogy gyógyulásodat segítve tovább tudjon menni az élet.

Biztos nem lesz könnyű ehhez tartani magad 2020-ban, de valahol te is tudod, hogy érdemes. Olvasd el újból a bejegyzést, hogy az ígéretek magja otthonra és tápláló talajra találjon benned, majd oszd meg a bejegyzést szeretteiddel is!

Birtalan Katalin

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.