A röpke szerelmi kalandok egy idő után unalmassá és elkeserítővé válhatnak, és ilyenkor érkezik el az ideje annak, hogy az ember elkezd vágyódni a tartós kapcsolatok után. Ahogyan lassacskán vége lesz a 2019-es évnek sokunkban újra feléledhet ez a vágy, viszont szerencsére a csillagok segíteni fognak abban, hogy egyesek számára megérkezzen a nagy szerelem 2020-ban.
2020-ban 5 csillagjegy lesz arra kényszerítve, hogy kicsit lelassuljon és társaival ellentétben, számba vegye, az eddigi életét, hiszen ezzel az 5 csillagjeggyel óriási dolgok fognak az elkövetkezendő egy évben történni. Következzék is az az 5 csillagjegy, akik nagy eséllyel találnak rá az igaz szerelemre 2020-ban.
Kos
A Kos szeretete nem átlagos, és nem is olyan, amilyet gyakran megtalálhatsz. 2020-ban viszont a romantika belengi az életüket és jól látható utat mutat számukra a szerelem terén. Végre érkezni fog valaki, aki mindenkinél jobban feltüzel, viszont most ez a tűz tartósnak ígérkezik.
Bika
A Bika számára mindig is vonzó gondolat volt a tartós kapcsolat nyugalma. A Bika nem szeret egyedül lenni, ezért mindig láthatunk valakit az oldalán, de a sok ideiglenes arc után most végre megállapodhatsz egy ideig. Ha igazán vágysz a szerelemre, akkor először a saját érzelmeidet tedd rendbe, és figyeld meg, hová vezetnek az érzelmeid.
Oroszlán
Az Oroszlánok intenzitása és tüzessége különlegessé teszi a velük kialakított kapcsolatot. Ők tipikusan olyan emberek, akiknek az emlékét egyszerűen nem lehet kitörölni. Erős egyéniségnek kell lenni ahhoz, hogy helyén tudja valaki kezelni az Oroszlánok szerelmét. Ha te is Oroszlán vagy, akkor törekedned kell, hogy minél jobban megértsd azt az embert, akivel hosszabb időre terveznél, és ne félj ledönteni a magad köré épített falat, mert a csillagok segíteni fognak abban, hogy megleld abban a valakiben a rég várt szerelmet.
Mérleg
Mérlegként hajlamos vagy mindenkiben először csak a rosszat kiszúrni, ezért olyan társra van szükséged, aki a lehető legjobb énedet hozza ki, és partneredként áll rendelkezésedre az élet minden területén. Szokásoddal ellentétben, ne vedd túl komolyan az életet, mert ez tart attól vissza, hogy nyiss az új emberek felé. A 2020-as év remek lehetőség lesz arra, hogy szélesítsd a látóköröd.
Bak
Bakként egy nagyon kalandos 2020-as év vár rád. Végre tisztázod a régóta függőben lévő ügyeidet, újra kapcsolatba kerülsz azokkal az emberekkel, akikkel esetleg nem beszéltél túlságosan gyakran az elmúlt időkben, és lehetőséged nyílik arra, hogy új embereket engedj az életedbe, miközben minden feltétel adott lesz ahhoz, hogy egy romantikus légkört hozz létre magad körül. Még az is megtörténhet, amire nem számítanál: egy közeli barátoddal hoz össze a sors.