Az ember életében kisebb-nagyobb mértékben kialakulnak hangulatingadozások, ami akár természetesnek is mondható, mert az érzelmek soha nem lehetnek mindig egyensúlyban, mert ez teszi az embert emberré. Azonban nem árt elővigyázatosnak lenni, mert például a depresszió alattomos dolog, fokozatosan alakul ki és mélyül, így minél több időt tölt el valaki ilyen lelkiállapotban, annál nehezebben lehet majd kirángatni.
Most arról lesz szó, hogy a különböző vitaminok, tápanyagok miként befolyásolhatják pozitív irányba az agy kémiai összetételét, ami által csökkenhet a depresszió kialakulásának veszélye.
1. Cink
Ha rád tör a depresszió, akkor vásárolj cink tartalmú készítményt, mert ez jót fog tenni a közérzeted egyensúlyának megteremtésében. A szakértők 17 tesztet végeztek el, aminek révén megállapították, hogy a depresszióban szenvedők szervezetében 14 százalékkal kevesebb cink volt, mint amire a szervezetnek átlagban szüksége lenne ebből a nyomelemből.
Sőt, minél depressziósabb volt valaki, annál alacsonyabb volt a vérében kimutatható cinkmennyiség. Ezt az ausztráliai University of Newcastle tudósai is alátámasztották, és azt javasolják, hogy a nők esetében a napi cink adag 9 mg, míg a férfiaknak 11 mg kell legyen.
2. Omega 3 zsírsavak
Ha valaki szeretne megszabadulni a depressziótól, hangulati ingadozásoktól, akkor fontos tudatosítani, hogy az Omega 3 zsírsavak ebben nagy segítségre vannak. Emellett növelik a szerotonin hormon termelődését az agyban, erősítik az immunrendszert, jót tesznek a tüdő, a szív, az érrendszer és az agy működésének.
Gyulladáscsökkentő hatással rendelkezik, ezért a nőknek napi 1.1 g, míg férfiaknak 1,6 g Omega 3 zsírsav fogyasztása ajánlott, amelyből sok van a lazacban, tonhalban, chia magban, dióban és a lengmagban.
Ezt már olvastad? A depresszió 5 tünete, amelyről csak ritkán esik szó!
3. B12-vitamin
Egy finn tanulmány során a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy akkor lehet elérni jó eredményeket, ami a depresszió leküzdését illeti, ha az illetőknél előbb sikeresen beállították a B12-vitamin szintjét. Ezért érdemes olyan élelmiszereket fogyasztani, amelyek gazdagok az említett vitaminban. Ilyen a marha máj, a csirkehús, a tojás, valamint a tejtermékek. A 6 hónapos babáknak 0,4 mikrogramm (mcg), a felnőtteknek 2,4 mikrogramm B12-vitaminra van szükségük naponta.
4. D-vitamin
A D-vitaminnak fontos szerepe van a depresszió elleni harcban. Minél alacsonyabb valaki D-vitamin szintje, annál nagyobb az esélye a depresszióra. Elsősorban a napfényből lehet beszerezni a D-vitamint, így érdemes napsütötte szabadban tartózkodni, mert ezzel biztosan el lehet kerülni a súlyos depresszió térnyerését.
5. Folsav
Az Indian Journal of Psychiatry szaklapban megjelent tanulmány szerint, egy kísérlet során azt vették észre, hogy a depresszióban szenvedők szervezetében 25 százalékkal volt alacsonyabb a folsav-szint, azokhoz viszonyítva, akik nem szenvedtek ebben a lelki-testi problémában.
Ezt már olvastad? 7 jel annak, hogy a partnered depresszióval küzd!
Ahhoz, hogy több folsavhoz jusson a szervezeted, fogyassz spárgát, kelbimbót, fekete szemű babot. A 6 hónapos gyerekek napi szükséges folsav mennyisége 65 mikrogramm, a felnőttek esetében pedig 400 mikrogramm.