Életünkben minden okkal történik, éppen ezért, próbáljuk mindig megkeresni azt, hogy miért történt ez vagy az a dolog velünk, vagy miért hozott össze a sors bizonyos emberekkel.
Ne maradjunk hosszú ideig olyan kapcsolatban, amely kárunkra van, rombol és megbetegít, de miután kiléptünk belőle, vonjuk le a következtetést és tanuljuk meg a leckét. Soha ne haragudjunk vagy nehezteljünk egy múltbeli rossz kapcsolatunkért, hiszen minden találkozásnak megvan az oka.
Mit tanulhatunk egy toxikus kapcsolatból?
1. Segít a sebeink begyógyításában
Ha egy hátrányos helyzetű családból származunk, szüleink bántalmaztak, vagy lelkileg állandóan nyomást gyakoroltak ránk, akkor minden bizonnyal egy ugyanilyen pár mellett fogjuk leélni az életünket. Csodálkozva, hogy miért sújt minket az élet. A tudatosság és az önmagunk regenerálódásához vezető első lépést pontosan egy ilyen mérgező párkapcsolat hatására tehetjük meg. Felismerjük a helyzetet, és elkezdünk önmagunk átalakításával, gyógyításával foglalkozni.
2. Segít az önmagunk elfogadásában!
Egy toxikus partner tükröt is mutathat elénk, azokkal a tulajdonságainkkal szembesít, amit önmagunkban nem tudunk elfogadni. Ha valaki másnak a negatív tulajdonságait nem bírjuk elviselni, tartsunk egy mélyebb önvizsgálatot, mi az, amit nem szeretünk magunkban. Érdemes megtanulnunk elfogadni másokat, és önmagunkat is, sokkal kerekebb lesz ezáltal a világunk.
3. Erősebbé tesz
Nagy elhatározás és bátorság szükséges ahhoz, hogy kilépjünk egy toxikus kapcsolatból, főleg, ha aláássa az önértékelésünket. De, ha egyszer rátalálunk a bátorságra, és elkezdjük értékelni önmagunkat, legyőzhetetlenné válunk.
4. A kezünkbe vesszük életünk irányítását
A toxikus kapcsolatban minden bizonnyal egy uralkodó személy irányította az életünket. Abban a pillanatban, amikor kilépünk a kapcsolatból, a kezünkbe vesszük életünk irányítását, és úgy élünk, ahogy szeretnénk. A nyugalom és a boldogság mindennél megfizetethetelenebb. Rá fogunk jönni, hogy nincs szükségünk senkinek a jóváhagyására a döntéseink meghozatalában.