„Az igazi fényhozó olyan fénymunkás, aki teljes potenciállal ragyog.”
A fénymunkások, miután ráébredtek feladatukra, életük legnagyobb részét azzal töltik, hogy fényt hozzanak ebbe a világba. Ez a fény a szívükben ragyog. Pusztán a jelenlétükkel és a velük született szellemi képességeikkel képesek világossággá alakítani a világban uralkodó sötétséget.
Magasabb rendeltetésű elhívatásuk ellenére, a fénymunkások nem olyan emberek, akik elszigetelik magukat a társadalomtól, és remeteként élnek. Éppen ellenkezőleg: séfek, írók, énekesek, producerek, takarítók, anyák, médiumok, híres guruk, de akár egyszerű pultosok is lehetnek.
Akár sokkal, akár kevéssel, de mindenképpen hozzájárulnak a bolygó rezgéseinek fokozásához. Ezt nem speciális technikákkal vagy globális aktivista mozgalmak segítségével érik el, hanem egyszerűen azáltal, hogy önmaguk maradnak, és hagyják, hogy a rezgéseik mindenkit átalakítsanak, akivel csak kapcsolatba kerülnek.
Tudat alatt érzik, hogy jelzőfényként vannak elhelyezve a világ különböző pontjain, hogy pozitív rezgésekkel táplálhassák az embereket.
Ha nehézségekkel szembesülnek, gyakran csak még nagyobb erővel és pozitivitással térnek vissza. Nagyon jól tudják, hogy az akadályok csak olyan eszközök, amelyek segítenek aktiválni a valódi fényüket, hogy az ott ragyoghasson a világban, ahol a leginkább szükség van rá.
Tudd meg, melyik az a 3 belső szörny, amellyel minden fénymunkásnak szembe kell néznie, hogy igazi fényhozó lehessen:
A saját tüze:
„A legerőteljesebb fegyver a földön az emberi lélek tüze.” – Ferdinand Foch.
A fénymunkások útja egyáltalán nem könnyű. Éppen ellenkezőleg, folyamatosan veszteségek, szomorúság, betegségek, depresszió, szorongás, félelmek és állandó küzdelem akadályozzák őket. Ez kegyetlennek tűnhet, de ez az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljanak önmaguk azon részeitől, amelyek nem szolgálják őket céljuk elérésében.
Arra kényszerülnek, hogy befelé, önmagukba nézzenek, amíg meg nem értik, hogy csak az számít, kik is ők valójában. Semmi más nem számít. Abban a pillanatban, amikor erre rádöbbennek, a fényük azonnal ragyogni kezd.
Röviden: a fénymunkások lánghordozók, akiknek meg kell találniuk lángjaik fényét, és meg kell érteniük, honnan származik ez. A fénymunkásoknak az a kötelességük, hogy fényt hozzanak a világba.
Azonban a mai modern világban a fénymunkások nehezebben boldogulnak a saját belső lángjukkal, hiszen az emberek úgy néznek rájuk, mintha valami nem lenne rendben velük.
Az emberek általában nem értik meg őket és az intenzív érzéseiket, és emiatt előfordulhat, hogy a fényük elhalványul, vagy teljesen kialszik, és a bennük lobogó tűz pusztító haraggá válhat.
Az első „szörny”, amivel egy fénymunkásnak szembe kell néznie, a saját tüze. El kell fogadnia azt, mint pozitív és építő erőt. Meg kell értenie, hogy ez valóban erő, nem pedig gyengeség. Mélyebbre kell néznie, és meg kell látnia az igazi fényt, amellyel beragyoghatja a világot.
A saját árnyéka:
„Ne félj az árnyaktól. Csak azt jelentik, hogy valahol fény van a közelben.” – Renkel Ruth E.
A fénymunkások természetes gyógyítók. Mielőtt azonban meggyógyíthatnának másokat, vagy megmutathatnák nekik, hogy gyógyulhatnak meg, előbb önmagukat kell meggyógyítaniuk.
Amikor egy fénymunkás elindul azon az úton, amely önmaga belső lényegéhez vezet, nehéz kaland veszi kezdetét, amelynek során szembe kell néznie a saját belső árnyaival és démonjaival. Mindenképpen át kell esnie ezen a fájdalmas folyamaton, hogy felfedezze önmagát, és ezáltal képes legyen újra fellobbantani a belső lángot.
Az elhívatás mindenki számára egyedi lehet, de minden fénymunkás ugyanazt az életutat járja be: egyszer el kell tévednie az életben, és aztán újra meg kell találnia önmagát. Így tudnak szembenézni a bennük rejlő árnyakkal, hogy rátalálhassanak igazi hivatásukra.
A második „szörny”, amellyel szembesülniük kell, ezek az árnyak, vagyis önmaguk azon részei, amelyeknek hátat fordítottak, mert úgy gondolták, hogy elfogadhatatlanok a társadalom számára. De csak akkor lehetnek teljesek, és ragyoghatnak az igazi fényükkel, ha elfogadják ezeket a részeket is, és megadják nekik a kellő szeretetet.
Belső énjük:
„Önmagunknak lenni egy olyan világban, amely folyamatosan próbál valami mássá tenni, a legnagyobb teljesítmény.” – Ralph Waldo Emerson.
Ezen a ponton néhány fénymunkás már elérte a lelke igazi célját. De vannak köztük olyanok is, akik még nem értették meg, mi is pontosan a céljuk. Ők azok, akik még nem tudják, hogy használhatnák a belső fényüket, és szükségük van más fénymunkások sugalmazására, ösztönzésére.
Sok olyan dolog létezik, ami elrejtheti a céljaikat. A környezetük visszafoghatja ezeket a fénymunkásokat. De régi szokások, negatív barátok, korlátozott hit, vagy helytelen feltételezések is alkothatják a börtönük falait. Amint sikerült megszabadulniuk attól, ami visszatartotta őket, olyan láng lobbanhat fel bennük, amit addig még csak nem is sejtettek.
A harmadik „szörny”, amellyel szembesülniük kell, pontosan az a belső börtön, amelyet maguknak építettek egy olyan társadalomban, amelyet a félelem hozott létre és az irányít. Amint rájönnek, melyek azok a láncok, amelyek fogva tartják a valódi céljukat, el kell tépniük azokat, és el kell kezdeniük ennek a célnak élni. Még a legkisebb lépés is hatalmas előmenetelt jelenthet a megfelelő irányba.
Szükségünk van ezekre a lelkekre, hogy gyógyító energiákat hozzanak ebbe a beteg világba. Szükségünk van a szavaikra, az empátiájukra, a gyógyító kezeikre. Szükségünk van a fénymunkásokra.
