A kislány, Molly Gibson, idén októberben született egy 27 évvel ezelőtt lefagyasztott embrióból.

Az embriót 1992 októberében fagyasztották le. Tina és Ben Gibson pedig 2020 februárjában döntöttek úgy, hogy örökbe fogadják, ekkor került sor a mesterséges beültetésre.

Molly most nővére, Emma rekordját döntötte meg, korábban ő volt a leghosszabb ideig lefagyasztott embrió – számol be róla a BBC.

A Gibsonékhoz hasonló családok az Országos Embrióadományozási Központ (NEDC), egy knoxville-i keresztény nonprofit szervezet segítségével fogadhatnak örökbe gyerekeket. A szervezet olyan fagyasztott embriókat tárol, amelyeket lombikprogramban részt vevő szülők adományoztak.

A NEDC adatai szerint az Egyesült Államokban jelenleg körülbelül egymillió lefagyasztott embriót tárolnak.

Mark Mellinger, a szervezet marketing és fejlesztési igazgatója elmondta, azok közül a családok közül, akik hozzájuk fordulnak, sokan küzdenek valamilyen termékenységi problémával.

A 17 évvel ezelőtt alapított NEDC eddig több mint 1000 embrió örökbefogadását és születését segítette elő, és most évente körülbelül 200 gyerek születéséhez járulnak hozzá.

Fotó: National Embryo Donation Center

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.