Ha a szerelem jön szóba, semminek sem szabadna az útjába állnia, és ez az életkorra is vonatkozik. Quran McCain, aki 24 éves, és felesége, a 61 éves Cheryl akkor találkozott először egymással, amikor a fiatalember még csak 15 esztendős volt. Akkor még nem tápláltak gyengéd érzelmeket egymás iránt – kölcsönös vonzalmuk mindössze tavaly kezdődött. Bár 37 év van közöttük, a szerelmesek minden rosszalló véleményt kizárva egybekeltek.

Szerelem határok nélkül: “24 vagyok, és egy 61 éves nőt vettem feleségül. Sokak szerint ez undorító.”

A házaspár rendszeresen jelen van a közösségi médiában, és gyakran oszt meg részleteket a magánéletéről. Zavartalanul csókolóznak, táncolnak egymással, a videóikat pedig szemrebbenés nélkül töltik fel a világhálóra, nem érezve magukat kényelmetlenül az intim pillanatok kiteregetése miatt. A legutóbbi vizuális anyag, melyet a közel 413,5 ezer követőjük figyelmébe ajánlottak egy interjú formáját ölti – lefilmezték magukat, miközben olyan kényes kérdésekre adják meg a választ, melyekkel őket ostromolják.

Például, “Tényleg házasok vagytok. Együtt éltek. Ez igaz?” – mire a válaszuk: “Igen, valamennyi kérdésre.” A rövidfilmet egy felirattal zárták, melyen az állt, Mr. és Mrs. McCain. Sokan valósággal letámadják őket a véleményükkel, és gusztustalannak tartják a viszonyukat. De olyanok is vannak, akik kiállnak a pár mellett, és oltalmazó szavakkal illetik őket, miközben sárba tiporják az őket leminősítő kommentelőket.

Fotó: I_AM_QURAN/Instagram

Ahhoz képest, hogy Quran fiatalabb, mint Cheryl édesgyermeke, mindketten arról áradoznak, mennyire jól működik köztük a kémia, és a kapcsolatuk valamennyi téren harmonikus. “Bár nagy a korkülönbség köztünk, mi sosem gondolunk erre, hiszen Cheryl egy nagyon energikus szellem, fiatalos, jólelkű nő. A lehető legtévesebb elmélet, hogy csak azért vagyok vele, hogy kihasználjam őt, vagy mert benne akarok lenni a végrendeletében” – nyilatkozta a férfi.

“Ő teljesen más, lenyűgöző, rendkívül figyelmes, és azt hiszem, ez azért van, mert egy fiatal férfi. Mindez lenne az enyém, ha nem ő lenne mellettem, nagyon érzelmes, és nekem ilyesmiben még nem volt részem” – mesélte Cheryl.

Fotó: I_AM_QURAN/Instagram

A pár a Dairy Queen gyorsétteremben találkoztak először, 2012-ben, az amerikai Georgiában. Chris, Cheryl fia volt a hely menedzsere, a nő pedig épp a fiát látogatta meg, amikor összefutott az akkor 15 éves Qurannel. “Nem gondoltuk túl a dolgot. Ő egy kék Carrerát vezetett, ez volt az egyetlen oka annak, hogy felfigyeltem rá” – magyarázta a fiatalember, aki később beadta a felmondását, így hosszú évekig többé nem találkoztak, tavalyig. 2020 novemberében ugyanis Quran elment abba a boltba, ahol Cheryl pénztárosként dolgozott.

“Minden nap láttam őt, mindig ragyogott a boldogságtól, aznap viszont szomorú volt, így megkérdeztem, hogy minden rendben van-e, és hogy miért sír” – folytatta a történetet a 24 éves fiú. Mint kiderült, Cheryl épp azért búslakodott, mert a legfrissebb táncos videóját csúnyán megkritizálták a közösségi oldalon, Quran pedig nem habozott megvigasztalni őt. Azóta kapcsolatban maradtak, és még közös videókat is készítettek, melyek végül futótűzként terjedtek.

Fotó: I_AM_QURAN/Instagram

Így kerültek egyre közelebb egymáshoz, míg végül “szellemi szinten is egymásra hangolódtunk. Helyzettől függetlenül, mindig is volt egy különös vibrálás közöttünk, valahányszor közel kerültünk a másikhoz. Az egyik találkozónkon azt mondtam neki, úgy érzem, szerelmes leszek. Ő is ugyanezt válaszolta, de hozzátette, szerinte nem kellene átlépnünk azt a bizonyos határt, merthogy a barátok általában nem maradnak barátok, miután egy párrá lesznek.” – mesélte Quran.

“Van benne valami megmagyarázhatatlan, és bár sosem hittem volna, hogy mi valaha is együtt leszünk, mégis tudtam róla, hogy ő egy csodálatos ember. Valami egyedi kémia van közöttünk, és bár fiatalabb nálam, rengeteg közös van bennünk, azok a dolgok pedig, melyeken átmentünk, még közelebb vonz minket egymáshoz” – tette hozzá Cheryl.

Fotó: I_AM_QURAN/Instagram

A nő csupán hat évvel fiatalabb, mint Quran nagymamája. Cheryl legkisebb gyermeke pedig mindössze három évvel nagyobb a fiatalembernél. De ezek a számok cseppet sem riasztják el a párt egymástól, mint ahogyan a környezetük rosszalló véleménye sem.

“Senki nem akarta elfogadni, mindenki azt hitte, viccelünk, vagy csak szórakozunk” – szólalt meg újra Quran, akinek a családja végül elfogadta a kapcsolatát, hiszen látta, mennyire jó hatással van ez a fiatalemberre. A negatív kommentek áradata azóta sem áll meg, sokan hívják zombinak a feleségét, kérdezik, hogy “minek kellett kiásni a földből”, vagy javasolják neki azt, hogy “vigye vissza őt az idősek otthonába”, de a férfi nem törődik velük. A rengeteg rágalom mellett akadnak megértő, kedves emberek is, akikben a pár megtalálja a pozitív energiát, és akikből erőt tud meríteni a folytatáshoz.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.