A férje támogatásának hiánya, a közösség gúnyolódása és az orvos abortuszra vonatkozó tanácsa ellenére egy indiai nő az életet választotta, és bátran, egyedül nevelte fel hármas ikreit.
„A lányaim jelentik számomra az életet. Semmit nem bántam meg, ha az abortuszt választottam volna, egy percig sem tudtam volna nyugodtan élni” – mondta Jasbeer Kaur segédápoló-szülésznő, aki jelenleg az észak-indiai Rajasthan Ganganagarban él.
24 évvel ezelőtt az orvosok az abortuszt ajánlották az édesanyának, a férje nem segítette, és a közvetlen környezete sem támogatta a hármasikrek megszületésének ötletét. Jasbeer és férje 1995-ben házasodtak össze, azonban néhány hónap múlva el is váltak, mivel a férjről kiderült, hogy egy bántalmazó alkoholista. Mint később kiderült, a 26 éves Jasbeer ekkor már várandós volt három ikerlányával.

„Amikor kiderült, hogy hármasikreket várok, az orvos azt mondta, hogy azonnal abortuszt kell végrehajtani, hiszen anyagilag nem fogjuk bírni, és ez az egyetlen megoldás arra, hogy megmentsem a házasságom. A lelkem mélyén nagyon dühös voltam, annál is inkább nem értettem, hiszen az orvos is nő volt. Egyáltalán nem gondoltam, hogy bármivel is nehezebb lenne három gyerek világrahozatala, mint eggyé” – mesélte a nő.
Jasbeer a kórházban dolgozott, és szemtanúja volt annak, hogy hogyan “dobták ki” a lánygyerekeket születésük után. Indiában egyáltalán nem örültek annak, ha valakinek lánya született. A férje családjában például három generáción keresztül egyetlen lány sem született.
„Annyira biztos voltam benne, hogy akarom őket. Csak azért imádkoztam, hogy mindhárman egészségesen szülessenek meg” – mesélte a nő. Jasbeer mellett ott állt édesanyja és lánytestvére.

Jasbeer elmondta, hogy arra kérte Istent, hogy lányai egészségesen szülessenek. „Csak ezt akartam” – emlékezett vissza.
Sandeep, Mandeep és Pardeep 1996. december 3-án születtek meg Punjabban, mindhárman egészségesek és gyönyörűek voltak.
„Az életünk tele volt kihívással, de mégis gyönyörű volt. Nem sokáig maradhattam a lányokkal születésük után, hiszen folytatnom kellett az ápolónői munkám, hogy el tudjam tartani őket, és legyen, ahol lakjunk. Nem volt túl sok pénzünk, de megpróbáltam harmonikus életet biztosítani számukra” – mondta a nő.
A lányok mostanra felnőtt nővé értek, szépek, sikeresek és boldogok. Sandeep sminkes, Pardeep szállodavezető, Mandeep pedig ápolónő lett.
Jasbeer szerint lányai sikerei magukért beszélnek. A közösségében, mint mondta, még azt is találgatják, hogy a lányok talán nem jártak volna ilyen jól, ha más otthonba születnek.

„Minden elismerés kijárhatna az anyánknak, soha semmiben nem szenvedtünk hiányt. A legfontosabb, amit kaptunk tőle, az az életszeretet” – mondta Sandeep.
„Az emberek tisztelik őket” – mondta lányairól a The Epoch Timesnak az édesanya – „és ma már engem is tisztelnek miattuk. Úgy érzem, miattuk élek. Ne öljétek meg a lányaitokat, szeressétek őket, taníttassátok, neveljétek fel őket. Adjátok meg nekik a szereteteteket, és fogadjátok vissza a szeretetüket. Ők hozzák a napfényt az otthonotokba.”