Készülj fel azokra a változásokra, amit a következő három hónap tartogat számodra. Lehetséges, hogy az eddigi terveid felborulnak, de próbálj két lábbal állni a földön, vedd észre, hogy a változás nem ijesztő, hiszen minden a te érdekedben történik.
Varázslatos kis mantra-mondatokat osztunk meg most veled, mondogasd őket, ha biztonságra és nyugalomra vágysz.
Kos
Az élet egy utazás, de nem csak szemlélődök, hanem aktívan részt veszek benne. Kockáztatok, ha kell, tanulok a hibáimból, és kiépítem a jövő felé vezető utat.
Bika
Senki sem szabadíthat fel a múlt terhei alól. A boldogság nem a végső cél, hanem az életmódom. Minden lépéssel egyre közelebb és közelebb kerülök a boldogsághoz.
Ikrek
Hálás vagyok mindazért, amim van. Hálás vagyok minden harcért, minden csatáért, minden nehéz pillanatért. Hálás vagyok az életemért, minden eddig tapasztalatom szükséges volt ahhoz, hogy odajussak, ahol most vagyok.
Rák
A világomban minden a lehető legnagyobb rendben van. Minden rendben van a lelkemben. Minden jól működik körülöttem. Ebből a helyzetből csak javam származhat, biztonságban vagyok.
Oroszlán
A boldogságot nem a több pénz, jobb munkahely, nagyobb ház, jobb autó jelenti. A boldogság a gondolataimnál és a kimondott szavaimnál kezdődik.
Szűz
Megtanulom a hátam mögött hagyni a múltat, többé nem hibáztatom magam. Minden nap fejlődök, türelmes vagyok, szépen haladok a saját utamon.
Mérleg
Tudom, hogy nehéz, de azt is tudom, hogy az Univerzumnak nagy tervei vannak vele. Tudom, hogy mindig megkapom, amire szükségem van, és akkor, amikor a lelkem készen áll.
Skorpió
Szabadon engedem a szárnyaim és megtanulok repülni. Megtanulok harcolni azért, amit el szeretnék érni. Kockáztatok és megdolgozom az álmaimért.
Nyilas
Feladom az elvárásaimat, a félelmeimet, a megbánást és a frusztrációt. Nincs szükségem a visszaigazolásra és a jóváhagyásra. Az életet úgy fogadom el, ahogy van.
Bak
Minden, amit keresek már bennem van. Többé nem futok a boldogság után, tudom, hogy az én különleges és tiszta szívemben fogom megtalálni.
Vízöntő
Minden negatív gondolatot szeretettel töltök fel. Az élet csodálatos, minden a legnagyobb rendben van!
Halak
Minden pillanat alkalmas az életem megváltoztatására, hiszen bármikor megváltoztathatom az érzéseimet.