Szülőnek lenni nem könnyű feladat, és a felnőtteknek néha trükköket kell alkalmazniuk, sőt, néha hazudniuk is kell a gyerekeknek. Ez néha annyira jól sikerül, hogy a megtévesztésre csak évekkel később derül fény.

Összegyűjtöttünk néhány történetet, amelyekben felnőttek emlékeznek vissza szokatlan trükkökre a gyerekkorukból, vagy éppen szülők mesélnek a módszereikről, és néhány valóban egészen elképesztő!

“A nagymamám mindig azt mondta, hogy ha nyitva hagyok egy könyvet, elvesztem a memóriámat. Egyáltalán nem vagyok babonás, de ha valahol meglátok egy nyitott könyvet, mindig összerezzenek.”

“A szüleink mindig azt mondták nekünk, hogy csendben kell maradnunk, amikor gombászni megyünk, mert ha hangoskodunk, a gombák visszabújnak a föld alá. Csak huszonévesen jöttem rá, hogy ez csak egy trükk volt, hogy legalább egy kis ideig csendben maradjunk.”

“A szüleink azt mondták, ha nem mosunk fogat lefekvés előtt, éjszaka kisegerek másznak a szánkba, és megeszik az ételmaradékot. Azért van mindig olyan rossz szaga a szánknak reggelente, ha nem mostunk fogat, mert az egerek belepiszkítottak.”

“Télen, ha kimentünk a kertbe, édesapám gyakran elvonta valamivel a figyelmemet, és amíg nem néztem oda, fogott egy mandarint, és feltette egy faágra. Mindig én voltam az első, aki észrevette a gyümölcsöt, és csodálkoztam, hogy nem látta meg senki előttem. Meg voltam győződve arról, hogy a mandarin juharfán nő.”

“Hogy megegyem a halat, a szüleim azt mondták nekem, mivel foszfort tartalmaz, ha megeszem, világítani fogok a sötétben. Esténként megpróbáltam minél tovább fennmaradni, hogy lássam, mi történik, de soha nem sikerült, mindig korán elaludtam, viszont reggel édesanyám megnyugtatott, hogy foszforeszkáltam álmomban.”

“A szüleim elhitették velem, hogy ha egy hátizsákot elég hosszú ideg becsukva tartanak, abból ejtőernyő lesz. Ha azonban túl korán kinyitják, mint a pillangó bábját, akkor megszakad a folyamat. 4 hónapig tartottam csukva a hátizsákomat, és éberen őrködtem fölötte, mindenkire rákiabáltam, aki megpróbálta kinyitni. Akkor jöttem rá, hogy nem bízhatok meg apámban ejtőernyő-ügyben, amikor a szépen „érlelt” hátizsákommal megpróbáltam leugrani egy csúszda tetejéről.”

“Kiskoromban, ha nem akartam enni, édesanyám mindig azt mondta, hogy ha mindent megeszek, új kép jelenik meg a tányér alján. Hittem neki, és mindent megettem. A kép persze soha nem változott, de én minden egyes alkalommal elhittem.”

“Nem akartam kipróbálni a vajat, de a szüleim azt mondták, olyan íze van, mint a fagyinak. Erre én boldogan a számba vettem egy jókora darabot, DE EGYÁLTALÁN NEM OLYAN ÍZE VOLT, MINT A FAGYINAK! Körülbelül 12 éves koromig nem bírtam megenni a vajat.”

“Az óvodából hazafelé minden nap elmentünk a tűzoltóság előtt. Akárcsak a legtöbb gyerek, akkoriban én is tűzoltó akartam lenni, ha felnövök. Emiatt aztán valahogy mindig nagyon érdekelt, vajon mit esznek ebédre a tűzoltók. Édesanyám úgy tett, mintha lenne egy tábla az épület előtt, amin szerepel a tűzoltók aznapi menüje, és ez „véletlenül” mindig ugyanaz volt, amit ő készített ebédre. Csodálatosan éreztem magamat, hogy ugyanazt ehetem, mint ők. Ez így ment tovább egészen addig, amíg iskolába nem mentem, és meg nem tanultam olvasni.”

“A szüleim azt mondták, hogy ha megeszem a spenótot, én is olyan erős leszek, mint Popeye, a tengerész. Úgyhogy megettem a spenótot, aztán megpróbáltam felemelni az asztalt, és az valóban fel is emelkedett majdnem fél méterre! A szüleim a térdükkel segítettek nekem megemelni. Azóta eltelt 20 év, és én még mindig szeretem a spenótot.”

“Édesanyámnak volt egy trükkje, ami mindig bevált, ha egy kis nyugalmat akart. Azt mondta, úgy tudok megfogni egy madarat, ha sót szórok a farkára. Órákig szaladgáltam a kertben, kezemben a sótartóval, biztos elég viccesen nézhettem ki. Kipróbáltam a trükköt a fiamon, de nem vált be, úgy nézett rám, mintha megbolondultam volna.”

“A lányom sokáig azt hitte, hogy létezik „sült krumpli adó”. Ez azt jelentette, hogy mindig nekem kellett adnia 10 szem sült krumplit, valahányszor gyorsétteremben ettünk. A fiam most ugyanezt gondolja az M&M cukorkákról. Mindig adnia kell nekem 10 szemet.”

“Még elég kicsi voltam, amikor megtanultam számolni, és édesanyám kihasználta ezt, amikor nem akartam enni. Azt mondta: „Egyél még 5 kanál levest, és elmehetsz.” Természetesen megettem, és ekkor jött a következő, jól kiszámított lépés: „Most számoljuk meg, hány kanál leves van még a tányérban.” Mivel eszembe sem jutott, hogy egy másik tálat használhatnánk, hogy átmerjük abba a levest, mindet megettem, és közben számoltam. Így mindenki boldog volt: én büszke voltam magamra, hogy milyen ügyesen számolok, édesanyám pedig örült, hogy mindent megettem. 10 éves voltam, amikor végre rájöttem, mire ment ki a játék.”

“A gyerekkori fogorvosom megkérdezte tőlem, tudom-e, milyen érzés, amikor megharap egy bébi aligátor. Aztán úgy tett, mintha sokkolta volna a válaszom, hogy engem még soha nem harapott meg bébi aligátor, és úgy viselkedett, mintha ez márpedig a világ legtermészetesebb dolga lenne, amit rajtam kívül mindenki tapasztalt. Amikor elmagyarázta, hogy a zsibbasztó injekció pontosan ilyen érzés, gyakorlatilag könyörögtem neki, hogy beadja.”

“Édesanyám mind a 6 gyerekét arra tanította, hogy csak az akciós dolgokat vásárolhatjuk meg. Azt hittem, hogy azok a termékek, amik nem akciósak, egyszerűen nem eladók.”

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.