A Hunza folyó völgye, Pakisztán és India határán található, melyet úgy tartanak számon, mint az „örök fiatalság oázisa”, mivel az itt lakók átlagéletkora eléri a 110-120 évet. Ezek az emberek kitűnő egészségnek örvendenek és külsejük is meghazudtolja korukat, és ez a tény, még a kutatókat is összezavarja. Nézzük, milyen érdekesnek számító részleteket tudhatunk meg ezen emberek életéről!
A Hunza völgy lakói, fizikai jellemzőiket tekintve, az európai ember vonásait hordozzák. A legenda szerint, ezt a kis falut, Nagy Sándor hadseregének katonái alapították, az indiai megszállás idején. Az őslakók, otthonaikat a három óriás hegység által közrezárt és nehezen megközelíthető helyen hozták létre, a Himalája, a Karakorum és a Hindu Kush hegységek találkozásánál.
Napjainkban, a település pakisztáni fennhatóság alá tartozik. Egyik legnagyobb látványossága ennek a helynek az Ultar gleccser, kristálytiszta és jéghideg vizével. A helyiek által beszélt nyelv, a Burushaksi, nem hasonlít a környéken lakó népcsoportok egyikéhez sem, és a nyelvészek szerint a régi makedón és az ókori Perzsa birodalom nyelveinek keveréke. Ezen kívül, még beszélik az urdu és az angol nyelvet.
A hunzák többsége muzulmán vallású, annak is egyfajta misztikus és titokzatos fajtája. Egyik érdekes szokásuk, hogy rendszeresen megfürödnek a gleccser jéghideg vizében, még akkor is, ha annak hőmérséklete -15 C fok alá süllyed. 100 éves korukig aktív életet élnek. A 40 év körüli nők, úgy néznek ki, mint valami tizenéves lányok és még 60 évesen is anyákká válhatnak.
A nyári étrendjük teljes mértékben a friss és nyers gyümölcsök fogyasztására korlátozódik, télen viszont az általuk nevelt állatok húsát, tejterméket és szárított, aszalt barackot fogyasztanak. Érdekesség, hogy a tavaszi időszakban, ezek az emberek 2-4 hónapos böjtöt tartanak, ezalatt csak vizet és aszalt barackból főzött kompótot fogyasztanak. Ez a böjti időszak napjainkra már hagyománnyá vált és betartása szigorúan kötelező.
A skót Mac’Karrison professzor, az általa írt „Boldogság völgye” című munkájában leírja, hogy ezek az emberek, a normálisnak tekintett protein adag töredékét fogyasztják. Napi kalória bevitelük 1933 kcal, és ez a következő képen alakul: 50 g protein, 36 g zsír, és 365 g szénhidrát.
„A Hunza nép, mely nem ismeri a halált” című könyvében, R. Bircher kiemeli az őslakósok táplálkozási szokásainak előnyeit:
- a vegetáriánus étrend követői;
- a táplálék nagy mennyiségét nyersen fogyasztják;
- minden nap szerepel az étrendjükben a friss zöldség és gyümölcs;
- az alkohol és az édesség fogyasztása nagyon ritka;
- az édességet a méz, az aszalt gyümölcsök helyettesítik;
- sót nagyon kis mennyiségben használnak;
- csak a saját maguk által megtermelt élelmiszereket fogyasztják;
- rendszeresen tartanak böjti időszakot;
1984-ben, a hunza származású Said Abdul Mobud, Londonba utazott, ahol a Heathrow reptéren szállt le a gépe. Amikor az úti okmányát ellenőrizték a hatóságok, elcsodálkoztak, hiszen az okmány szerint, Said 1823-ban született, azaz 160 éves volt. Kísérője felvilágosította a brit hatóságokat, hogy Saidot szentként tisztelik saját országában. A hosszú élet titka látszólag egyszerű, a hunzák szerint: „legyél vegetáriánus, dolgozz állandó jelleggel, és főleg fizikai munkát végezz, legyél állandó mozgásban, de tartsd a saját ritmusodat, és akkor 120-150 évet is élhetsz!”
A hunzák, töretlen egészsége a következőknek tulajdonítható:
· Rendkívül nagy teherbíró képesség – mely megmutatkozik úgy a munkában, mint a táncban vagy a különféle játékokban. Számukra 100-200 km megtétele természetes és csöppet sem fárasztó. Könnyen másszák meg a hegyek meredek szikláit, csak azért, hogy így némi információhoz jussanak.
· Mindig jókedvűek – folyamatosan nevetgélnek, még akkor is, ha fáznak vagy éheznek, ami számunkra szinte felfoghatatlan.
· Mentálisan nagyon erősek – ezeknek az embereknek kiegyensúlyozott a mentális és érzelmi állapotuk: nem vitatkoznak, nem bosszankodnak, nem dühösek, nem sírnak, nem idegesek és a fizikai fájdalmakat is rendkívül jól tűrik. Mac’Karisson említette: „A hunzák idegei erősek, mint a kötél, mely ugyanakkor finom és vékony, mint egy cérnaszál.”