Egy 42 éves amerikai nő hosszú évekig fejfájással és emésztési zavarokkal küszködött. Egy neurológussal és egy táplálkozás-szakértővel való konzultáció után naponta három liter vizet ivott meg. Orvosai mindennap lefényképezték, hogy lássák, milyen hatást vált ki a rendszeres vízfogyasztás.
» 3 csillagjegy, akikre csak úgy árad a szerencse 2023 őszén
» A nő megváltoztatta a végrendeletét, miután megtudta, hogy a fia megcsalta a feleségét: „Azokat jutalmazza, akik megérdemlik”
» „A vőlegényem négyszer többet keres nálam, de nem hajlandó osztozni az anyagiakon”
» A férfi szerelme furcsán kezdett viselkedni, miután megszületett a gyerekük – ledöbbent, amikor megtudta az igazságot a nőről
„Negyvenkét éves vagyok, de 52-nek látszottam, ami sokkoló. Karikás szemeim miatt fáradt és sápadt volt a tekintetem, ráncos az arcom. A kislányaim szerint 100 évesnek néztem ki” – mesélte a nő. Huszonnyolc nap rendszeres vízfogyasztás után elképesztő átalakuláson ment át a szervezete.
Egy hét után a nő egy kilogrammot fogyott, azonban az arca mintha megfiatalodott volna. A kúra végén már két kilogrammos fogyást tapasztalt, és a szemkarikái is eltűntek. Hozzátartozó szerint legkevesebb tíz évet fiatalodott, és a páciens is rendkívül elégedett az eredményekkel.
Dr. Emma Derbyshire, a nő orvosa elmondta, az emberi agy 73 százaléka víz, így a hidratálás hiánya negatívan befolyásolja az agyműködést, azaz a koncentrációképességet és a memóriát. Hozzátette: kutatások sokasága bizonyítja, hogy a napi megfelelő mennyiségű folyadékbevitel csökkenti az étvágyat.