Kuriózum10.000 méter magasban - Egy légi utaskísérő igaz története, ami bejárta a...

10.000 méter magasban – Egy légi utaskísérő igaz története, ami bejárta a világot!

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon és a Google Hírek-en!

Bimm-bamm, bimm-bamm – ez az a hang, mely meghatározza a mindennapjaimat!

Az életemet 10.000 méter magasságban élem, és kénytelen vagyok lenyelni minden utas butaságát. Szakmai kötelességem, hogy mindent és mindenkit feltétel nélkül elfogadjak, miközben még mosolyognom is kell hozzá. Az előző repülésnél egy ikerpár nehezítette meg a dolgomat, melyek egész idő alatt hangosan sírtak. Gondolom, hogy landolást követően a következő két napot egyhuzamban fogják átaludni.

Bimm-bamm, bimm-bamm – újra hallatszik az idegesítő hang, és nekem meg kell néznem a 23B utast, mit szeretne! Te jó ég, még fel sem szálltunk és máris hívnak! Úgy néz ki, hogy nehéz repülés elé nézek! Az Utas pedig egyre türelmetlenebb! Véget ért a felszállás, így kicsatolhatom magam és professzionális mosollyal az arcomon, az utashoz sietek. Szemeim közben végigpásztázzák az első osztály utasait, miközben megállapítom, hogy nem lesz gond velük az úton. Gyors léptekkel közelítek a 23B felé és akkor már látom, hogy ez az a fajta utas, akivel csak a probléma van. Fiatal, gőgös, és meg van győződve, hogy mindent tud, és neki mindenhez van joga.

– Szeretném, ha egy másik helyet biztosítana számomra! – érkezik azonnal a türelmetlen kérés.

Mély levegőt veszek és megkérdem:

– Miért hölgyem? Mi a probléma?

– Hát nem látja, hogy egy színes bőrű mellé ültettek? Azt hiszi, el tudom ezt viselni egész út alatt?

Hoppá! Egy újabb rasszista megnyilvánulás! Közben a színes bőrű úrra pillantok és ő is megrökönyödve néz rám! Kifogástalan öltönye, és a szeméből áradó értelem elárulja számomra, hogy egy konferenciára utazik.

– Megnézem, mit tehetek, hölgyem! – mondom neki!

Hátra megyek a másod osztályra, de úgy van, ahogyan képzeltem, minden hely foglalt. Visszatérek a reklamáló utashoz és közlöm vele.

– Kedves asszonyom, a repülőgép tele van, csak az első osztályon vannak szabad helyek, de ehhez a kapitány engedélyét kell kérnem!

Tekintete ekkor diadalmassá válik, és úgy néz körül, mintha az utasok elismerésére várna. Én pedig kénytelen vagyok a kapitányt zavarni, aki azt mondja, rám bízza, oldjam meg legjobb belátásom szerint, és közben mosolyog. Ekkor már én is tudom, mit kell tennem! Visszamegyek a hölgyhöz, aki már szedi is össze a dolgait a költözés reményében, a többi utas pedig feszülten figyel. Amint odaérek a székhez, az úr felé fordulok, és csak annyit mondok:

– Kérem uram, kövessen engem az első osztályra! A kapitány pedig elnézést kér a légitársaság nevében az Önt ért kellemetlenségekért!

A repülőben tapsvihar tört ki, az úr szemében pedig könnyen szöktek.

Ez egy valós történet, mely 1998. október 14-én történt. A légitársaság a történtek kapcsán alábbi üzenetet küldte alkalmazottainak: „Lehet, hogy az emberek elfelejtik, amit mondasz számukra! Az is meglehet, hogy elfelejtik, amit értük tettél! De soha nem fogják elfeledni azt, ahogyan éreztek miattad!”

Legfrissebb

Hirdetés

Aktuális kedvencek

Ez is tetszeni fog

Kapcsolódó cikkek