A zen mester megitta kedvenc teáját a legszeretettebb csészéjéből és megkérte az egyik körülötte forgolódó fiatal, de eszes tanítványt, hogy mossa el a csészét a közelben lévő pataknál.
A csésze egy szépen megmunkált régi festett porcelán darab volt, de mosogatás közben kicsúszott a tanítvány kezéből és összetört. A fiatal tanonc ereiben meghűlt a vér és arca teljesen kisápadt.
Összetörtem a Mester kedvenc csészéjét hogy állok most elébe – gondolta.
Amikor legközelebb a Mester szeme elé került a tanítvány ezt kérdezte az idős bölcstől:
– Miért halnak meg az emberek?
– Ez természetese dolog. A Világon minden addig marad életben, amíg el nem jön az utolsó pillanata. Ez a pillanat amikor eljön nem lehet kibúvót keresni, nem lehet elhalasztani – felelte a Mester.
A fiatal tanítvány ekkor elővette az eltört csésze darabjait és így szólt:
– Ennek a csészének most jött el az utolsó pillanata.
