Vilmos herceg biztosított egy helyi lakost arról, hogy II. Erzsébet királynő kutyáiról gondoskodnak, miután a királynő e hónap elején, 96 éves korában elhunyt.
A 40 éves walesi herceg és III. Károly király meglátogatta a gyászolókat, akik sorban álltak, hogy lássák a királynőt, akinek koporsóját a Westminster Hallban állították fel. Az emberek – köztük olyan hírességek, mint David Beckham – sok órát vártak, néhányan egész éjszaka, hogy sorra kerüljenek, és beléphessenek a történelmi épületbe.
A Lambeth-hídnál Vilmos megállt, hogy az emberekkel beszélgessen, egy nő, aki kezet fogott a herceggel, arra kérte, hogy tegyen neki egy „szívességet”, és adjon egy kis szeretetet a kölyköknek. Vilmos azt mondta, hogy megteszi, és biztosította a nőt, hogy a kutyák jól vannak.

„A minap láttam őket” – mondta Vilmos, majd hozzátette: „Megfelelően gondjukat viselik, két nagyon barátságos corgiról van szó, jó otthonuk lesz”.
„Nagyon jól gondoskodnak róluk, biztos vagyok benne, hogy elkényeztetik őket” – fogalmazott Vilmos herceg.
Erzsébetnek életében több mint 30 corgije volt, halálakor pedig három, Muick, Candy és Sandy. András herceg és volt felesége, Sarah Ferguson vették át a kutyák felügyeletét.