Sokan vagyunk úgy, hogy bizonyos napokon képtelenek vagyunk leállni a sós ropogtatnivalók, vagy az édességek nassolásával. Ha például a csipsz a gyengénk, megfogadjuk, hogy még csak egy darabot, de inkább egy utolsó marokkal eszünk belőle, aztán a végén összegyűrjük az üres csomagot, és azon gondolkodunk, miért nem tudtunk megálljt parancsolni magunknak.
Táplálkozási tanácsadók és pszichológusok között komoly viták zajlanak arról, hogy az élelmiszerfüggőség egy lapon említhető-e az alkohol-, dohány, vagy drogfüggőséggel, ám a tapasztalatok azt mutatják, hogy egy valós, létező jelenségről van szó.
A mértéktelen étkezési rendellenességre a visszatérő falásroham jellemző, ez alatt az illető személy sokkal többet eszik egy adott idő alatt, mint egy ebben a rendellenességben nem szenvedő ember. Mértéktelen evésre jóllakás után, teli hassal is sor kerülhet, és a túlevést gyakran kíséri szégyenérzet, bűntudat. Egy személy akkor nevezhető étkezési rendellenességben szenvedőnek, ha legalább három hónapon át, legalább heti egy alkalommal előfordul túlevés, ami órákig is eltarthat.
Érdekes, hogy az élelmiszerfüggők nem tudják kontrollálni az étkezést, amit csak akkor hagynak abba, ha már rosszul érzik magukat, és fáj a hasuk. Jellemző, hogy nem zöldségeket, vagy gyümölcsöket fogyasztanak, hanem többnyire nehezebben emészthető, zsíros, sós és édes, hiperízletes élelmiszereket részesítik előnybe.
Az élelmiszerfüggőség diagnosztizálása nem könnyű, hisz a beteg titkolja függőségét. Jellemző rájuk a gyors, mértéktelen evés, amelyet nem előz meg éhségérzet. Az alkalmankénti habzsolás nem jelent élelmiszerfüggőséget. A kezelés során sokat segíthet a pszichoterápia, amely során a szakember segít a páciensnek felismerni, milyen érzések, szituációk váltják ki belőle a kényszeres evést. Ha ez megvan, könnyebben kordában tartható a folyamat. Legtöbb esetben depresszió, alacsony önbecsülés, különböző félelmek állnak a háttérben.
Több szakember felveti az élelmiszergyártók morális felelősségét a kérdésben, és egyes általuk gyártott termékeket az alkoholhoz és más drogokhoz hasonlít. Szerintük az élelmiszergyártó ipart nem tehető teljes mértékben felelőssé az élelmiszerfüggőség kialakulásáért, de a dohányiparhoz hasonló szigorúsággal kellene ellenőrizni a gyártási előállítási folyamatokat.
