A lány azután döntött úgy, hogy kihordja anyja gyermekét, miután az asszony elvetélt. Azt azonban nem sejtette, hogy mi vár rá.

Saját anyjának szült gyermeket egy nő, nem lett jó vége.
Egy brit nő elvállalta, hogy megszüli édesanyja gyermekét, mivel az 50 éves asszony elvetélt. Judit Robert nagyon szeretett volna még egy gyermeket négy idősebb lánya mellé, ám párjával minden próbálkozásuk kudarcba fulladt. Az orvasok ugyanis közölték, hogy természetes úton már nem eset teherbe. Ezután a mesterséges megtermékenyítéshez fordult, ami egy ideig úgy tűnt, hogy beválik, ám a terhesség 21. hetében elvetélt. Lánya, az egygyermekes Leanne ekkor döntött úgy, hogy elvállalja a béranya szerepet. Édesanyja új élettársa, Mark spermáját egy injekciós tű segítségével adta át lányának, és hihetetlen módon a nő elsőre teherbe esett. Ekkor kezdődtek a problémák.
Leanne egyre több alkalommal nézegette a magzatot ultrahangon, érzelmeket kezdett táplálni iránta, majd levélben értesítette édesanyját és élettársát, hogy úgy döntött, megtartja a gyereket. Az anyja próbálta lebeszélni erről, ám mindhiába. Lánya annak ellenére ragaszkodott a gyermekhez, hogy tudta, ezzel az édesanyjával való kapcsolatot teszi kockára.
A kislány, Mollien 2013 novemberében jött a világra. Szülei egyszer látogathatták meg, ám anya és lánya azóta nem beszélnek.