Myka Stauffer 2014-ben hozta létre YouTube csatornáját, és ezután hamarosan népszerű vloggerré vált, aki elsősorban családi témákkal foglalkozik videóiban. Myka 700 ezer feliratkozóra tett szert videóival, amelyekben lakberendezésre, gyereknevelésre és otthonoktatásra vonatkozó tippeket oszt meg, valamint bemutatja a nemzetközi örökbefogadás folyamatát, és egy autista gyerek nevelésének nehézségeit.
Stauffer nemrég feltöltött videója azonban nemcsak követői körében vált rendkívül népszerűtlenné. Myka és James a videóban beismerik, hogy örökbefogadott kisfiúknak új otthont kellett keresniük.
Myka, és férje, James, néhány éve döntöttek úgy, hogy saját gyerekeik mellé örökbe fogadnak egy két és féléves, autista kínai kisfiút, Huxley-t. Most, közel 3 évvel azután, hogy magukhoz vették, és videók egész sorozatában mutatták be, hogy alkalmazkodott új környezetéhez – nem kevés bevételre téve szert ezáltal – úgy döntöttek, itt az ideje, hogy új családot keressenek neki, ahol jobban odafigyelnek majd különleges orvosi igényeire.
Miután május 26-án közzétették a videót, a pár nagyon sok rendkívül intenzív kritikát kapott, amelyekben azzal vádolják őket, hogy kizsákmányolták a gyereket, majd egyszerűen túladtak rajta, és szülői képességeiket is kétségbe vonták.
Az alábbiakban összefoglaljuk, hogy vette kezdetét a történet, és hogy jutottak el a botrányos végkifejletig.
Myka online karrierje azzal kezdődött, hogy 2014-ben elkezdett tartalmakat megosztani gyereknevelésről, terhességről, lakberendezésről és hasonló családi témákról. Egyik legelső videójában 6 hónapos kislánya fejlődésének mérföldköveiről mesél, ugyanakkor elmeséli egy vetélése történetét, és egészséges reggeli recepteket oszt meg. Az idő múlásával egyre több videót osztott meg az oldalon, és a család mindennapi élete vált a vlog központi témájává.
2016-ban a pár közzétette az első videót, amelyben örökbefogadási szándékaikról beszélnek.
Ebben a videóban beszélnek a tervükről, miszerint Kínából fogadnának örökbe egy kisbabát.
„Hivatalosan még nem kezdtünk bele a folyamatba, de úgy tervezzük, hogy magunkkal viszünk benneteket erre az utazásra, annak minden egyes állomására” – mondta Myka Stauffer akkor, és később hozzátette: „Ez valami olyasmi, amit mindig is meg akartam tenni.”
Az első videót számos másik követte egy éven belül, ezekben bemutatták „az örökbefogadás útját”. A következő videókban Stauffer kiemel egy adománygyűjtést, amit a kisfiú orvosi szükségleteinek fedezésére szervezett, elmeséli, milyen akadályokba ütköztek, miután a nemzetközi örökbefogadást szabályozó törvények megváltoztak, és megválaszol néhány gyakori kérdést az örökbefogadás különböző típusaival kapcsolatban. A pénzmegtakarításra és a pénzügyi tervezésre vonatkozó tippeket tartalmazó szponzorált videóban Stauffer azt is megemlítette, hogy a tartalomból származó bevételt arra szánják, hogy hazahozhassák a fiukat Kínából.
2017-ben Stauffer videót tett közzé az örökbefogadás napjáról.
A videóban bemutatják kínai útjukat, képsorokat láthatunk arról, ahogy Huxley találkozik újdonsült testvéreivel, valamint szemtanúi lehetünk a megható pillanatoknak, ahogy a szülők karjukban tartják kisfiukat.
Ez Stauffer legnézettebb videója, amit a világ összes árvájának dedikált. Egy következő videóban a YouTuber arról is beszámol, hogy a nagy napon nem ment minden éppen a tervek szerint. Elmeséli, hogy Huxley-t megviselte a káosz, és „rúgott és csapkodott”, amikor megpróbálta a karjába venni.
„Nem akarta, hogy bármi köze legyen hozzánk” – emlékezett vissza a vlogger.
Stauffer továbbra is osztott meg tartalmakat Huxley fejlődéséről, és arról, hogy alkalmazkodik új otthonához az Egyesült Államokban.
Ezekben a videókban kifejti, hogy szeretne nyitott és őszinte lenni a feliratkozóival, ami Huxley új élethez való alkalmazkodását illeti, és a hullámvölgyekről ugyanúgy be akar számolni, mint a sikerekről. Beszámolt fia energiájáról, kedvenc időtöltéseiről, a fejlődésében elért mérföldkövekről és a személyiségéről egyaránt. Gyakran megjegyezte azt is, hogy feliratkozói kizárólag a „Huxley-tartalom” miatt követik olyan rendszeresen a csatornát, és másokat is feliratkozásra biztatott.
A BuzzFeed News beszámolója szerint Huxley örökbefogadása után Stauffer online „rajongótábora” jelentősen megnövekedett, 2017. és 2018. októbere között gyakorlatilag megduplázta feliratkozóinak számát.
Az örökbefogadás után a videók nagy része monetizálttá vált, egy videót és egy Instagram bejegyzést például, amelyekben a nemzetközi örökbefogadás kihívásairól beszél, és felsorol 5 nem várt tényezőt, egy mosószert gyártó cég szponzorizált.
Stauffer hamarosan a fogyatékkal élő gyerekek és a nemzetközi örökbefogadás szószólója lett.
2019-ben írt egy esszét, amiben beszámol Huxley egészségi állapotáról. Ebben azt írta, hogy Huxley még az anyaméhben olyan stroke-ot szenvedett, ami számos fejlődési rendellenességet okozott, és autizmussal diagnosztizálták, amivel ők nem voltak teljesen tisztában az örökbefogadási folyamat kezdetétől.
Azt is elmondta, hogy hálás azokért a leckékért, amiket a fia és az ő különleges körülményei tanítottak neki.
„Gyorsan megtanultam, hogy nem Huxley-nak kellett változtatnia, hanem nekem. Az egyik leghihetetlenebb lecke, amelyet az autista fiam tanított nekem, az, hogy meg kell látnom az élet szépségeit” – írja.
2020 februárjában Stauffer közzétette az utolsó Instagram bejegyzést, amiben még Huxley is szerepel, ebben arról számol be, hogy „nehéz napjai” voltak és „több útmutatásra” lenne szüksége.
„Az elmúlt néhány nap nehéz volt, és nem akarom szépíteni a dolgokat.” – írta a kép alá.
„A közösségi médiában és a YouTube-on ritkán mutatjuk be a nehéz dolgokat, mert mindent megteszünk annak érdekében, hogy tiszteletben tartsuk a fiunk magánéletét és méltóságát. Vannak nehéz napjaink, nagyon is sok. Azt kívánom, bárcsak lenne egy kézikönyv az autizmusról és az örökbefogadás traumájáról, ami végigvezet az egész folyamaton.”
Amikor Huxley többet nem jelent meg a videókban és a képeken, a feliratkozók elkezdtek kérdéseket feltenni arról, hová tűnt a kisfiú. Néhány rajongó azt állítja, a hozzászólásaikat törölték, vagy Stauffer blokkolta őket a közösségi médiában.
Miután a rajongók már hetek óta kérdezősködtek, május 26-án Stauffer végül feltöltött egy megható videót, amiben férjével együtt elmagyarázzák, hogy Huxley új otthonba került.
Myka a videóban (amit azóta már törölt) azt mondja, bár megszakad a szíve, és úgy érzi, megbukott anyaként, nem volt más választása. A házaspár azt mondja, Huxley érdekeit tartották szem előtt, ezért bízták őt egy olyan családra, ahol szakszerűen tudnak gondoskodni róla. A pár azt is kifejtette, hogy azért hallgattak olyan sokáig megváltozott helyzetükről, mert meg akarták védeni Huxley magánéletét, és meg akartak bizonyosodni róla, hogy sikeresen beilleszkedik új környezetébe.
A videó közzététele óta a Stauffer házaspár pozitív és negatív megjegyzéseket egyaránt kapott, sokan leiratkoztak a csatornájukról, és néhány korábbi szponzor bejelentette, hogy már nem működnek együtt az influenszerrel.
A pár ügyvédei azt nyilatkozták a People Magazine-nak, hogy a család döntése tükrözi gyermekeik iránti elkötelezettségüket, és orvosi tanácsok eredményeként jött létre.