Egy nagypapa egy szép meleg nyári napon úgy döntött, hogy elhívja sétálni unokáját a tengerpartra. Nyugodtan sétálgattak, majd úgy döntöttek, hogy megállnak egy kicsit. A gyerek a homokban kezdett játszani, nagyapja pár méterre telepedett le.
Öt perc múlva az idős úr felkelt, és odament az unokájához, hogy szemügyre vegye annak ténykedését. Nagyon megdöbbent, amit látott. A kisfiú a hullámok által partra vetett apró kis halakat szedte össze a partról, és vitte vissza a tengerbe.
Így szólt az öreg: „Hé, kisöreg, ne vesződj velük, a hullám úgy is partra veti a kis uszonyosokat. Nem tudod az összest összeszedni.”
A gyerek kezében egy halacskával a nagyapjára nézett, és azt mondta: „De ezt itt még meg tudom menteni a haláltól!”, majd visszadobta a vízbe.
Nagyon sokszor van úgy, hogy már azelőtt feladunk dolgokat, mielőtt megpróbálnánk, hogy sikerül-e. De a tetteink meghatároznak bennünket, úgy cselekedjünk, hogy azoknak legyen értelme, mert különben mit ér az élet.
