A szeptemberi Telihold segít összekapcsolódni a legbensőbb éneddel, a kreativitásoddal és az intuícióddal. A Halak jegyében lévő Telihold eseményei összefüggésben állnak a szeptemberi Szűz Újholddal, de a március közepi Halak-Újholddal is.

Telihold a Halak jegyében szeptember 21-én: az igazi világosság mindig a szívből fakad

A márciusi Halak-Újhold jelezte annak az energiának a kezdetét, amely most érte el a csúcspontját. Fontos, hogy összefüggésében lásd a márciusi és a mostani történéseket. Itt az ideje, hogy felszabadítsd a március óta feszülő energiákat, engedd el, amit már nem szeretnél az életedben, koncentrálj a szeretet és a hála rezgéseire.

A megvilágosodás a szívből fakad

A mostani Teliholdkor igencsak aktív az illúziók, álmok és intuíció bolygója, a Neptunusz. Ilyenkor úgy érezheted magad, mintha egy sűrű erdőben haladnál előre, és a ködtől nem látnád, hogy mi vár rád. Ilyen körülmények között nehéz tisztán gondolkozni, és döntéseket hozni. Éppen ezért engedd, hogy a szíved vezessen.

Ha racionálisan próbálod megérteni a dolgokat, csak még nagyobb lehet a káosz. Egy pillanatra próbálj kilépni a gondolatok kusza hálójából, add át magad a mélyebb érzéseknek, az intuíciódnak. Előtérbe kerülnek most azok az érzések, amelyekre nem tudsz konkrét és logikus magyarázattal szolgálni, egyszerűen “csak úgy érzed”.

Erre szólít fel a szeptemberi Telihold: lépj ki a racionálisból, és lépj be az intuíció terébe. Ne keresd többé a bizonyítékokat, kapcsolódj ahhoz, amit érzel.

Az érzelmek mindig elvezethetnek ahhoz, amit mélyebb szinten fel kell fedeznünk. De légy óvatos, mert megtévesztőek lehetnek, és eltávolíthatnak az igazságtól. Főleg akkor, ha felcímkézed őket, kritizálsz, és ítélkezel felettük. Csak engedd meg, hogy létezzenek, képzeld el, hogy csak átmeneti látogatóként vannak jelen az életedben, ahogy jöttek, úgy mennek is. Tartsd szem előtt: minden elmúlik.

A legfontosabb energia: a vízenergia

Mivel a Neptunusz minden vízhez és óceánhoz kapcsolódik, éppen ezért most a legerősebb támogatást a víz energiájától kaphatod meg. Mondj pozitív áldást, vagy imát a mindennapi ivóvized felett, hogy a lehető legteljesebb energiában lehessen részed.

Ebben az időszakban erős energetikai támogatást kapnak a művészeti projektet és ötletek, vágj bele, ha eddig nem mertél! Felerősödik az intuíció és a kreativitás, de közben túlterheltnek és érzelmileg instabilnak érezheted magad. Úgy érezheted, hogy legszívesebben menekülnél a valóságtól, az életedre nagy nyomás nehezedik.

Használj “egészséges segédeszközöket” a meneküléshez, meditálj, vezess naplót, olvass egy jó könyvet, vagy nézz filmet.

A telihold jó alkalom arra, hogy véget vess azoknak az egészségtelen szokásoknak vagy döntéseknek, amelyek nincsenek összhangban a valódi éneddel. Az intuíciód segíteni fog abban, hogy tudd, min kell változtatnod.

Ha megengeded magadnak, hogy érezz, akkor sokkal nyitottabb, és együttérzőbb leszel, és közben kapcsolatban maradsz a legfelsőbb erőkkel. Ezért ne felejtsd el, az igazi világosság mindig a szívből fakad.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.