Méghogy az állatoknak nincsenek érzéseik! Ennél jobb lecke és őszintébb vallomás, mint amilyet ez az emberszabású ad fel nekünk, nem is kell, hogy megbizonyosodjunk róla, az állatok igenis éreznek, és talán nekik vannak a legtisztább érzéseik a világon!
Egy hollandiai állatkertben történt, hogy egy csimpánzkolónia egykori családanya, nevén Mama, élete végéhez érkezett, és már az ételt sem fogadta el a gondozóitól. De minden megváltozott, amikor meglátogatta őt régi jóbarátja, Jan van Hoof professzor, akivel 1972-ben ismerkedett meg.
A csimpánz-mama felismerte a férfit, és szemmel láthatóan örült a jelenlétének. Kettőjük búcsúja az egész világot elérzékenyítette.
Mama kalandokkal teli életet élt. A vadonban született, de könnyedén alkalmazkodott az állatkerti környezethez, melyben nagy segítségére volt a biológus professzor, akivel bizalomra alapuló, örök barátságot kötöttek.
Van Hoof olyan támaszpont volt Mama életében, mint egy szülő a gyermeke számára. Bár a fogságban élő csimpánzok átlagéletkora 40 év, Mama az 59. születésnapját is megélte, így ő lett Európa legidősebb csimpánza. Csakhogy az öregség jelei egyre jobban eluralkodtak rajta, és nem maradt ereje már enni sem.
A professzor érkezése azonban megható reakciót váltott ki a csimpánz-mamából. Az arcán átsuhanó érzelmek egyszerre melengetik és mardossák a szíveket.
Amikor Mama felismeri a néhai gondozóját, örömkiáltást hallat, és megöleli rég látott barátját, majd simogatni kezdi a haját. Szemmel láthatóan örült neki. Az érintések, apró gesztusok mind őszinte érzésekről vallanak, melyeket lehetetlen nem észrevenni.
Ez 2016-ban történt. A professzor és Mama akkor találkoztak utoljára. Néhány nappal később ugyanis a csimpánz végleg eltávozott, de itt hagyott valamit: a bizonyítékot, mennyire értékes tud lenni egy ember-állat barátság, ha mindkét fél kölcsönösen nyitott a másik szeretetének a befogadására.
