KoktélSzétválasztották a koponyájuknál összenőtt ikreket - születésük óta most először láthatták egymást

Szétválasztották a koponyájuknál összenőtt ikreket – születésük óta most először láthatták egymást

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket Facebook Messengeren, a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A 3 éves ikrek szétválasztásában a virtuális valóság technológiája nyújtott segítséget, és még éppen időben választották szét őket ahhoz, hogy külön ünnepelhessék meg a negyedik születésnapjukat. A műtét több mint egy napig tartott, és csaknem 100 egészségügyi dolgozó vett részt a folyamatban. Ez volt az első olyan beavatkozás, amelyet két ország orvosai a VR technológia segítségével hajtottak végre.

A brazil és a londoni orvosszakértők a virtuális valóság segítségével dolgozhattak közösen, hogy különválaszthassák a koponyájuknál összenőtt ikreket, Bernardo és Arthur Limát, akik egészen addig soha nem is láthatták egymást. A műtéteket a Great Ormond Kórház gyermeksebésze, Dr. Noor ul Owase Jeelani vezette le, aki „űrkorszakinak” nevezte az operációt.

Bernardo és Arthur Lima 2018-ban születtek Brazíliában. Mivel a koponyájuknál összenőttek, megosztoztak az agyuk egy részén. A gyerekekről születésük pillanatától kezdve az Instituto Estadual do Cerebro Paulo Niemeyer kórházban gondoskodtak.

Fotó: People’s Daily, China/Facebook

Több szakértőt is felkerestek, hogy szétválasszák a fiúkat, de sokan nemet mondtak a felkérésre, mivel túl nehéznek találták a műtétet. A legtöbb iker, akik Bernardóhoz és Arthurhoz hasonlóan a fejüknél van összenőve, nem marad életben két évnél tovább, ha addig nem sikerült szétválasztani őket.

Kész csodának számított, hogy a Lima ikrek 3 éves korukban még életben voltak, ráadásul meglepően jól boldogultak. Dr. Noor ul Owase Jeelani hónapokon át segített kiképezni egy orvos csapatot Brazíliában, és egy „virtuális valóság szobát” használtak, hogy együtt dolgozhassanak.

Jeelani elismerte, hogy a műtét gyakorlása a virtuális valóságban ahhoz fogható teljesítmény, mintha embert juttatnánk a Marsra.

Fotó: People’s Daily, China/Facebook

Az ikrek 7 műtéten estek át, és az egyes beavatkozások hosszú órákon át tartottak – az utolsó két műtét volt a leghosszabb, ezek összesen 33 órán át tartottak.

Az operációk sikeresek voltak, és a Lima ikrek lettek a világ legidősebb koponyánál összenőtt sziámi ikerpárja, akiket elválasztottak egymástól. Dr. Jeelani, aki maga is szülő, nagyon örült, hogy a gyerekek most szebb jövő elé nézhetnek.

Dr. Gabriel Mufarrej, az Instituto Estadual do Cerebro Paulo Niemeyer gyermeksebészeti osztályának vezetője szerint Bernardo és Arthur, valamint a szüleik, Adriely és Antonio már igazi családtagoknak számítanak a kórházban, miután a család az ikrek születése után Rióba költözött. Ezért a gyerekek elválasztásáért folytatott küzdelem sok orvos számára, köztük Jeelani számára is, személyes jellegű volt.

Fotó: People’s Daily, China/Facebook

Jeelani az utolsó, 27 órás műtét alatt csak rövid, 15 perces szüneteket tartott, hogy egyen és igyon valamit, és később bevallotta, hogy teljesen kimerült, de a család öröme megérte a fáradozást.

„Sok könnycsepp és sok ölelés volt. Csodálatos volt, hogy segíthettem nekik ezen az úton” – mondta Jeelani.

Miután elválasztották őket a fiúk vérnyomása és pulzusa megugrott, de Jeelani számított erre, tudta, hogy az állapotuk stabilizálódik majd, és igaza is lett. Bernardo és Arthur Lima most további 6 hónapig a kórházban lábadoznak majd.

Fotók: People’s Daily, China/Facebook

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek