Miranda és Josh Crawford első kisbabája, a most kétéves Joslyn, lombikbébi program révén jött világra, azonban a pár szeretett volna még vagy 3–4 kistestvért, így ismét a lombikprogramot választották, ami annyira “jól” sikerült, hogy egyszerre 4 gyerekük született: 1 pár egypetejű ikerfiú, és egy pár, szinten egypetéjű ikerlány.
» Horoszkóp 2023. OKTÓBER: az ősz második hónapja boldogságot és pozitív változásokat hoz mindenki életében!
» A hagyományos elveket valló feleség szerint minden nőnek otthon kellene maradnia, hogy gondoskodjon a férjéről
» 5 ok, amiért jobb ha azonnal felhagysz a lelki társ keresésével
» A szakértők szerint ez az 5 legkárosabb szó, amit egy gyereknek mondhatunk
Az orvosok két embriót ültettek be Miranda méhébe, majd 6 hét elteltével közölték a házaspárral, hogy úgy néz ki, mindkét embrió életben marad, így ikerekre számíthatnak. Négy nap múlva azonban újabb hírt kaptak: nem két, hanem négy gyerekük fog születni.
“Szinte sokkot kaptam, de a doktort is sokkolta az eredmény” – mondta Miranda, aki egyébként nővérként dolgozik, de praxisa során ő sem, de kollégái sem tapasztaltak még ilyesmit.
A kismama eleinte megrémült, amikor felfogta, hogy hasában 4 csöppség is van, attól tartott, hogy elvetél, vagy korábban be fog indulni a szülés. De végül minden rendben zajlott, így a 34. héten megszületett két kislány, Mia és Madison, és két kisfiú, Jackson és James. Azóta Miranda és Josh élete csodálatosan kaotikus, az etetés külön logisztikai program kidolgozását igényelte, és még ott van a kétéves, még pelusban járkáló Joslyn is.
Ezt már olvastad? Nézze meg a világ első hetes ikreit, akik ma már középiskolások
Dr. James Grifo szerint annak az esélye, hogy két beültetett embriónál beinduljon a sejtosztódás, 1 az 10 ezerhez. Az alábbi riportban a kicsiket is megnézhetjük, akik tündérien édesek és egészségesen fejlődnek.