Kedd este megemlékezést tartottak Suhajda Szilárd emlékére a Szemlőhegyi-barlang feletti parkban, ahol több százan jelentek meg leróni a kegyeletüket a Mount Everesten elhunyt hegymászó előtt.
A helyszínen a család és barátok mellett több százan jelentek meg, csendes főhajtással tisztelegtek a Mount Everesten elhunyt hegymászó, Suhajda Szilárd emléke előtt. Az alpinista közösségi oldalán közölt kérésnek eleget téve, a gyászolók nem feketében, hanem színes ruhában érkeztek.
„A magyar hegymászók számára ez egy szent hely, itt szoktunk emlékezni és felidézni a régi ,szép időket kiváló mászóinkkal kapcsolatban. Most Suhajda Szilárd tiszteletére gyűltünk össze. Szeretnénk örömteli gondolatokkal emlékezni rá: nagyon sokan vannak, akik végigkövették Szilárd pályafutását, vagy éppen a mostani expedícióját. Készültünk egy kis emlékkönyvvel, ha bárkinek van olyan gondolata, amit szívesen megosztana, amit évek múltán vissza tudunk olvasni, azokat megköszönjük. Gondoljunk együtt Szilárdra, képzeljük most magunkat a magas hegyek közé és legyünk egy picit együtt, figyeljünk egymásra” – idézte Pintér László, az expedíció kommunikációs vezetőjének szavait a Blikk.

Elsőként Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea gyújtott gyertyát néhai férje emlékhelyénél. A megtört özvegy a könnyeivel küszködve, de keményen tartotta magát, a részvétnyilvánításokat is fogadta.
A helyszínen volt Suhajda Szilárd édesapja is. A család döntése alapján Suhajda Szilárd akkor is a Mount Everesten marad, ha megtalálják a holtestét.


