Napok óta nem lehet tudni mi történt Suhajda Szilárddal, a múlt pénteken érte küldött mentőcsapat nem járt sikerrel, ezért feladták a keresését. A hegymászó valószínűleg már nem él, családja meghozta a legnehezebb döntést.
Nem járt sikerrel a hegymászó keresésére pénteken reggel indult mentőcsapat, ezért feladták a keresését, és bár hivatalosan még nem nyilvánították halottnak, Suhajda Szilárd már minden bizonnyal nem él.
A hegymászó családja ezért meghozta a legnehezebb döntést, még ha meg is találják, nem fogják lehozni a Mount Everestről Suhajda Szilárd holttestét. A hegymászó családja beletörődött abba, hogy nem kerül már elő élve az alpinista.
Azt még mái nem lehet tudni, hogy mi történt a Mount Everesten. Az expedíció kommunikációs vezetője szerint sokan az alaptáborban megbetegedtek, volt aki felsőlégúti tünetek miatt el sem tudott indulni a csúcsra.
Pintér László szerint a betegek egy közös étkezősátorban voltak, prüszköltek, köhögtek, és „a használt zsebkendőt simán kitették az asztalra”. Suhajda Szilárd ezt szóvá is tette, mondván: ne betegítsék meg egymást – írja az atv.hu.
A hegymászó végül megkezdte a csúcstámadást, 8795 méter magasban jelzett utoljára a nyomkövetője. Az itthoni háttércsapatával utoljára 8630 méter magasságában beszélt.
„Az ember nem szól bele innen lentről, hogy a mászó mit csinál, ő ment oda, ez az ő döntése, ő küzdött érte. És bíztunk benne, hogy ő még lesz olyan erőben, hogy ha el is éri a csúcsot akár későn, hogy még onnan vissza fog térni” – fogalmazott Pintér László.
Hozzátette: ebben a projektben nem kalkulálták bele a tragédiát, a hegymászó halála számára is döbbenetes fordulat, eltart egy ideig, ameddig feldolgozzák a tragédiát.
A jelenlegi adatok szerint a magyarok közül Suhajda Szilárd jutott a legmagasabbra az Everesten oxigénpalack nélkül.