Nagyon aranyos videó került fel a világhálóra közel egy évvel ezelőtt, amely most, mint egy vírus, úgy terjedt szét az internetezők között.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A főszereplő egy édes kislány, aki még csak éppen, hogy gügyög, de máris nagyon tudja a dolgát, értelmesen figyel a környezetében történő dolgokra, eseményekre, így azt is észleli, ha édesapja nem eszi szépen az asztalra kitett palacsintát, nagy rumlit hagyva maga mögött.
Természetesen apja is benne van a játékban, cukkolja is a kislányát, azt kérdezve tőle, hogy mi a gond, talán nem felel meg az étkezési etikett szabályainak, ahogyan fogja a palacsintát.
A kislány úgy viselkedik, mintha értené a felvetést és igyekszik gyereknyelven elmagyarázni, hogy igenis baj van apa evési szokásával. Még a gesztusaiból is kitűnik, ahogy megpróbálja rendre utasítani apukáját.
http://www.youtube.com/watch?v=68wQvs8I6z0