Ennél egyszerűbb fogást nem is tehetnél az asztalra, főként ha nem szeretnél sokat ücsörögni a konyhában így, az ünnepek után! A joghurtban pácolt húsnak ugyanis két előnye van: poronyó lesz és szaftos, ugyanakkor nem kell tojást és lisztet használni, hanem egyenesen forgatható zsemlemorzsába! Nagyon jól sikerül, megéri kipróbálni!
Ha aromásabbá tennéd a húst, a joghurtba keverhetsz különböző fűszereket, ízlés szerint. Egyébként sóval és borssal is mennyei az íze.
Mi kell hozzá?
500 gramm szeletelt csirkemell, 150 gramm natúr joghurt, só, bors, zsemlemorzsa.
Hogyan készítsd el?
– Szeld akkora csíkokra a húst, amekkorán tálalni szeretnéd. Mi a vékony „verziót” választottuk.
– Helyezd a húst egy mélyebb edénybe, és öntsd rá a joghurtot, amelyet előtte elkevertél egy kevés sóval és borssal, illetve a bónusz fűszerekkel. Kb. 30–40 percre tedd a hűtőbe pácolódni.
– Idő közben készítsd elő a zsemlemorzsát egy lapos tányérban vagy tálcán, és forgasd bele a jól lecsöpögtetett hús mindkét felét. Hogy jobban megtapadjon a morzsa a húson, a tenyereid közt finoman megnyomkodhatod.
– Süsd készre olajban vagy a sütőben, 180 fokra előmelegítve, kb 15 percig. Tálald burgonyapürével, vagy friss zöldségsalátával, -körettel. Jó étvágyat!
Nehézségi fok: könnyű. Porció: 2 személyre. Elkészítési idő: 30 + 40 perc.