Quasimodót, Victor Hugo regényének ikonikus figuráját sokáig tisztán fiktív teremtménynek tartották, a külső rútság szimbólumának, de ami a lélek szépségét rejti. A legújabb kutatások azonban olyan bizonyítékokat tártak fel, amelyek arra utalnak, hogy Hugo szörnyetegét egy valós személy ihlette: egy „Le Bossu” (a púpos) néven ismert brit kőműves, aki a Notre Dame katedrális restaurálásán dolgozott.
A felfedezésben fontos szerepet játszott Henry Sibson, egy XIX. századi brit szobrász emlékiratainak tanulmányozása. Ezekre egy cornwalli ház padlásán bukkantak rá egy költözés során, és 1999-ben kerültek a Tate Múzeum archívumába.
Sibson írásaiban beszámol egy munkatársáról, akinek súlyos hátdeformitása volt, és akit csak „Le Bossu” néven emlegettek. Ez az egyébként anonim személy egy képzett szakember volt, aki az életét a történelmi műemlékek restaurálásának szentelte, de az árnyékban élt, mert a külseje miatt kerülték és gyakran gúnyolták.
Sibson azt is megemlíti, Trajinnak hívták azt a személyt, aki alkalmazta „Le Bossut” a Notre Dame restaurálására – ezt a nevet Victor Hugo eredetileg a Nyomorultakban használta, mielőtt a főszereplőjét végül Jean Valjeanra módosította.
„Ez egy lenyűgöző felfedezés. Sok tudós próbálta Quasimodót különböző egészségügyi állapotokkal kapcsolatba hozni. Ha a figura valóban létezett, akkor még csodálatosabb, hogy Hugo tehetségének erejét értékeljük, ahogyan a valós életből vett részleteket varázslatos irodalommá alakította” – kommentálta a felfedezést Sean Hand professzor, a Warwicki Egyetem francia tanulmányok tanszékének vezetője.
Victor Hugo 1831-ben megjelent A párizsi Notre-Dame című regényének főhőseként Quasimodo egy süket, a világtól elszigetelt harangozó, aki tragikus szerelmet érez a gyönyörű Esmeralda iránt. A regény a középkori Párizs társadalomkritikája, de egyben a belső szépségért való könyörgés is, amelyet Quasimodo kedves lelke képvisel. Ezzel szemben „Le Bossu”, akiről Henry Sibson ír, nem volt harangozó, és nem volt olyan szerelmi története, mint Hugo főhősének. Ő egy egyszerű kőműves volt, aki a katedrális restaurálásán dolgozott, és csak testi torzulásáról volt ismert.
A két karakter közötti különbségek nyilvánvalóak, de a hasonlóságok túlságosan szembetűnőek ahhoz, hogy véletlenek legyenek. Hugo, aki rajongott a gótikus építészetért, és sok időt töltött a párizsi középkori épületek tanulmányozásával, talán észrevette ezt a torz mesterembert a Notre Dame-ban dolgozni, és innen kaphatta az ihletet. A regénye hatalmas sikert aratott, és a francia irodalom egyik legismertebb művévé vált.
A cselekmény 1482-ben játszódik Párizs szívében, a Notre Dame székesegyházban, ahol három főszereplő élete tragikusan keresztezi egymást: Quasimodóé, a súlyos torzszülötté, akit kiskorában elhagytak, Claude Frollo fődiakónusé, aki a szárnyai alá veszi a „toronyőrt”, és Esmeraldáé, a gyönyörű és titokzatos, roma származású táncosnőé, aki magára vonzza Párizs összes férfijának figyelmét – köztük Quasimodóét és Frollóét is.
A toronyőr karakterén keresztül Hugónak sikerült szemléltetnie azt a gondolatot, hogy a szépség nem mindig a felszínen található, és hogy a szerelem olyan formákat is ölthet, amelyeket a társadalom félreért. Quasimodo azonban nem csak Hugo képzeletének szüleménye. Mint kiderült, a valódi „púpos” létezett, de az élete sokkal szerényebb volt, hiányzott belőle az irodalmi történet drámaisága.
Az évtizedek során Hugo reménytelenül szerelmes, tragikus sorsú főhőse mitikus lénnyé fejlődött. Megjelenése óta A párizsi Notre-Dame története számos színházi, filmes és musical-adaptációt ihletett meg. Az 1920-as évek némafilmjeitől kezdve az 1996-os híres Disney-filmig Quasimodo történetét számtalanszor újraértelmezték és feldolgozták.
A felfedezés viszont, hogy a Notre Dame-ban egy hasonlóan torz, hús-vér mesterember dolgozott, új dimenziót ad a mítosznak. Még ha „Le Bossu” nem is volt süket harangozó, és nem volt tragikus szerelmi története, ugyanezeken a helyeken élt, és néma tanúja volt a középkori Párizs történetének.
Victor Hugónak sikerült a valóság szétszórt elemeit emlékezetes történetté alakítania, és ezzel ismét bebizonyította, hogy az irodalom képes életre kelteni a valós személyek által ihletett karaktereket. A Notre Dame pedig ma is egyike a legnépszerűbb turista-célpontoknak a világon. Látogatók millióit vonzza, és általa Quasimodo legendája tovább él. A valódi „Le Bossu” csak egy brit szobrász emlékiratainak említése révén maradt meg a történelemben, de Victor Hugo zsenialitásának köszönhetően a kitalált neve halhatatlanná tette őt.
