A Kentucky államban élő 52 éves Penny Wittbrodt egy nyugdíjas ápolónő, akinek két halálközeli élménye is volt – egy 2014-ben, egy másik pedig 2016-ban. Mindkét esetben anafilaxiás sokkot kapott, és kómába esett, de azt mondja, eközben elképesztő spirituális élményekben volt része, többek között találkozott Istennel, és megértette, hogy működik valójában a világ.
Ezek az élmények teljes megváltoztatták az addigi nézeteit. Azt is elmondta, hogy nehezen hozta meg a döntést, hogy visszatérjen a testébe, de tudta, hogy még nem teljesítette a küldetését a Földön. A második halálközeli élménye óta egyszer sem anafilaxiás reakciója.
Penny allergiás volt a kagylóra, de már évek óta nem volt allergiás rohama. A biztonság kedvéért azért mindig magánál tartotta az allergiás reakciók kezelésére szolgáló EpiPen-injekciót. Egy alkalommal azonban mégis megtörtént a baj – írja a The Epoch Times.
„Kezdtek légzési és nyelési nehézségeim lenni. Ápolónő vagyok, és tudtam, hogy ez anafilaxiás sokk. Ezért beadtam magamnak az EpiPen-injekciót, és a fiam bevitt a kórházba” – emlékezett vissza.
Miközben a kezelésre várt a kórház folyosóján, Penny állapota rosszabbra fordult, és miközben kimaradt a légzése, kilépett a saját testéből, és kívülről látta önmagát. Először nem ismert önmagára, de aztán megértette, mi történik. Később úgy írta le a tapasztalatait, hogy átlépett a szellemvilágba, ahol először nyomasztó, sötét űr vette körül, és teljesen másképp érzékelte az időt.
„Az idő itt a Földön annyira strukturált, de az ottani idő teljesen másképpen telik. Ha össze kellene hasonlítanom ezt a földi időt azzal az idővel, amit az ürességben töltöttem, akkor azt mondanám, hogy körülbelül 10 év telhetett el” – magyarázta.
Ezután azt is megértette, hogy az a spirituális tér, amiben éppen van, a földi életének tükörképe.
„A sok évvel ezelőtt válásom óta felépítettem egy falat magam köré, hogy megvédjem magamat és a gyerekeimet. Az elszigeteltség, amelyet ezen az oldalon építettem, a másik oldalra is követett” – mondta.
Amint ezt felismerte, azonnal eloszlott a fojtogató sötétség, és ragyogó fény árasztott el mindent. Aztán egy szellem jelent meg előtte. A nagymamája volt az, de nem idős nőként jelent meg, ahogy ő megismerte, hanem egy aranyszínű, angyali teremtményként, lángoló hajjal.
„Annyira megkönnyebbültem, hogy volt ott valaki, és nem voltam egyedül” – mesélte.
Ezután a nagymamája állítólag telepatikus úton kommunikált vele, és megnyugtatta őt, majd a szellem eltűnt, és Penny ismét egyedül volt, de már nem félt, és észrevette, hogy a gondolatai azonnal valósággá válnak ebben az átmeneti szellemvilágban – ha például virágokra gondolt, azok azonnal megjelentek a lába alatt, és soha nem látott színekben pompáztak.
„Minden virágnak megvan a maga rezgése, saját éneke, saját illata és íze. És nem kell a közelébe menned ahhoz, hogy megtapasztald. Az egész sokkal gazdagabb élmény volt, mint bármi, amit a Földön tapasztaltam” – mondta.
Penny azt is elárulta, hogy találkozott Istennel, akire kezdetben neheztelt mindazért a szenvedésért, amit ő és a szerettei átéltek. Az igazságtalanság, hogy első férje elhagyta őt és a gyerekeit, mindennél erősebben táplálta a haragját. De aztán Isten állítólag felfedte előtte a „dolgok nagyobb összefüggéseit”, és Penny megértette, hogy az úgynevezett „rossz” dolgoknak a Földön az örökkévalóság szempontjából teljesen más értelmük van, és a megváltás gyümölcsét hordozzák.
Bevillant előtte egy kép, amint idősebbik fia, David, a saját fiát nézi a lelátóból egy focimeccsen. David ekkor azt mondta: „Anya, olyan apja leszek a fiamnak, amilyent én érdemeltem volna.” Penny soha nem mesélt erről a látomásról a fiának, de az évekkel később szóról szóra bekövetkezett. David pontosan ugyanazokat a szavakat használta a valóságban, mint az akkori látomásban. Ez minden addiginál jobban megerősítette Penny hitét abban, hogy mindaz, amit átélt, valóságos volt.
„Időnként kételkedni kezdtem a halálközeli élményemben, mert nagyon sokan kételkedtek benne. De Isten ezzel azt mondta nekem: Nem, valóban itt voltál” – mondta.
Penny szerint sok látszólagos igazságtalanság – például a rákban vagy más súlyos betegségben szenvedő gyerekek – magasabb rendű célt szolgál a mennyben. Azt mondja, a halandó lények olyan tervekkel születnek, amik nem feleltethetőek meg egyszerűen a „jó” és „rossz” jelzőknek. Azt is elmondta, hogy amikor minden jól alakul, és nem ütközünk semmilyen nehézségbe, az valójában nem jó dolog.
„Az a célunk, hogy előrelépjünk, megfeleljünk a kihívásoknak, és megosszuk a kedvességet egymással.”
„Mielőtt megszületünk, valójában egy döntéshozatali folyamaton megyünk keresztül, konzultálunk a lelki vezetőnkkel, és eldöntjük, milyen családhoz szeretnénk kerülni, és milyen általános leckéket szeretnénk megtanulni. Azt hiszem, mindezt elfelejtjük, amikor megszületünk. De próbálom emlékeztetni rá az embereket, hogy mielőtt erre a világra kerültünk, már tudtuk, milyen traumákkal kell majd szembenéznünk. És azt mondtuk: Igen, ezt az életet akarom élni” – mondta Penny, aki azért döntött úgy, hogy visszatér a testébe, mert tudta, hogy eddig nem úgy élte az életét, ahogy azt Isten várta tőle, és még meg kell valósítania a céljait. De azt is elismerte, hogy nem volt könnyű meghoznia ezt a döntést.
„El sem tudom mondani, mennyire összetörte a szívemet, hogy ott kellett hagynom a szellemvilágot. A férjem azt kérdezte, miért ne akartam volna visszatérni hozzá. Én pedig azt feleltem neki, hogy nem tudom elmagyarázni neki, mert nem fogja megérteni, amíg ő maga is meg nem tapasztalja.” Penny halálközeli élményei óta annak szentelte az életét, hogy megpróbálja minél több emberrel megosztani a tapasztalatait.
