A hétvégén egy heves párbeszédbe keveredtem pár ismerősömmel, amolyan baráti beszélgetésbe némi vitával fűszerezve, aminek a témája a házasság volt.
Mi abban a korban vagyunk, amikor már gyermekkori ismerőseink közül egyre többen teszik le a voksukat (vagy első voksukat) életük szerelme mellett, és idén már három ilyen esetről is be tudnék számolni, pedig még csak április van.
Nos, nézzük, hogy hol van a kutya elásva. Nekem a házassággal semmi bajom. Kifejezetten szép és nemes gesztus az, amikor valaki örök hűséget fogad. Számomra ez tényleg egy kapcsolat legnemesebb kifejezési módja – és igencsak nagy elhatározás kell hozza, nameg egy jó adag bizonyosság is! Ez nincs időhöz kötve, de a legfontosabb, hogy párunkat tényleg mélyrehatóan ismerjük előtte, és egy mély és szoros kapcsolatunk legyen.
A bajom az volt, hogy a pasik és csajok a vita közben olyan dolgokat dobáltak egymás fejéhez, hogy a lányok lépnek előbb félre, vagy a pasik lépnek előbb félre. Hát erről nem egy és nem is két tanulmányi statisztika készült, és készül jelen pillanatban is, úgyhogy nincs mit vitatkozni. Ha számokra vagytok kíváncsiak, olvassátok el, ha pedig racionálisak akartok lenni, akkor értsétek meg, hogy ez nem nemfüggő! Férfiak és nők egyaránt félrelépnek!
A másik dolog meg az, hogy a vita kapcsán a hölgyek alig tudták megérteni, hogy a férfiak számára ez miért is akkora elhatározás, és miért olyan rémisztő maga a házasság gondolata. Kedves hölgyek: mi férfiak a spanokkal (haverok) alakítjuk ki életünk legszorosabb kapcsolatát. Semmin sem fogunk életünk végén nagyobbat röhögni, és semmire sem emlékszünk szívesebben, mint a haverokkal elművelt marhaságokra és görbe estékre (egészséges esetben). Mindezen derűs emlékek feltétele viszont az a különleges kapcsolat, ami két, vagy több férfi között csak “szingli” üzemmódban alakulhat ki, esetleg a “közös vadászatok” alkalmával, értem ezt úgy, hogy a partnerek váltogatása közben.
Képesek vagyunk komolyan tekinteni egy nőre, de igazán őszintén ökörködni és felszabadulni csakis a haverokkal tudunk, és erre szükségünk van életünk végéig.
A házasság pedig olyan megkérdőjelezhetetlen tényekkel jár együtt, mint: férfi és nő, akik egymásnak örök hűséget fogadtak, és attól a perctől kezdve ők nem egy férfi és egy nő, külön-külön, hanem egy család. A család nem a gyerektől lesz család! A család az oltár előtt születik, amikor a két emberből immár egy lesz. Ketten válnak eggyé, és attól számítva közös otthonra, egész biztosan közös éjszakákra számíthatnak (a legszigorúbb vallási etika is feloldozást biztosít az eljegyzést követően…az ágyhoz), közös életre, közös lakcímre, és előbb-utóbb közös gyerekre is, aki mindkettőjükből egyaránt tulajdonságokat hordoz magában.
A férfi nehezen dolgozza fel (de képes rá!), hogy ő már nem egy önálló entitás, egy nagyszerű banda egyedi tagja, hanem onnan számítva egy félember, aki félig férfi, félig viszont már család. Tényleg nehezünkre esik ezt elfogadni, de ahogy nektek a számítógép felfedezésére van szükségetek időre, úgy nekünk is vannak dolgok, amikkel nem vagyunk születésileg kompatibilisek, bármennyire is szeretnénk! Idő kell nekünk, és ha ti nem adtok, akkor ti ne is várjatok tőlünk csodát, de amennyiben megértitek, úgy tényleg annak a közösségnek a közepében találhatjátok magatokat, amit a férfi otthonosan és nagy odafigyeléssel alakított ki, maximálisan átadja magát neki, az alárendeltje lesz, a legfontosabb a számára, és azt hiszem pont ezt ez lenne a cél…
