Június első hetén Colette Baron-Reid “Wisdom of Hidden Realms” nevű orákulum kártyái révén értesülhetünk a csillagok üzeneteiről. Olvassuk végig figyelmesen az információkat, mert minden egyes szó, mondat a hasznunkra válhat.
Kos – The Diamond Dreamer
Ezen a héten figyeld csak meg, hogy mennyire fontos szerepet játszik az életedben a pénz! Valósággal beleestél az anyagi világ hálójába, és szinte semmi más nem érdekel azon kívül. Itt az ideje, hogy egy kicsit el kezdj foglalkozni a spirituális, lelki éneddel is, próbálj egy kicsit együttérzőbb lenni az emberekkel.
Bika – The Metal King
Az utóbbi időben egy kicsit túl sok feladatot vállaltál magadra, és egyáltalán nem törődtél azzal, hogy mennyit bírsz. De az is lehet, hogy szivacsként nyelted magadba a negatív energiákat és mások érzéseit. Az biztos, hogy most sokkal kimerültebbnek érzed magad, mint eddig valaha. Összpontosíts egy kicsit magadra, hiszen te vagy a világon a legfontosabb, lélegezz mélyeket, figyelj befelé, és próbáld megérezni, hogy mi az, amire most szükséged van.
Ikrek – The River Queen
A leválás és a rugalmasság, ez a két dolog, amire a héten figyelned kell. Próbáld félretenni a merev gondolkodást egy kis időre, hiszen nem az a legfontosabb a világon, hogy minden határidőt be tudj tartani. Engedd, hogy a dolgok maguktól történjenek, ne akarj mindent feltétlenül megszervezni. Ha egy kicsit lazább leszel, sokkal könnyebben rátalálsz a helyes útra. Tápláld a lelked minden nap azokkal a dolgokkal, amelyek erőt és energiát nyújtanak neked.
Rák – The Word Lord
Kihívásokkal teli lesz számodra ez a hét, de bármennyire is nehéz, mégis olyan kérdésekre kapsz választ, amelyek eddig akadályt jelentettek az életedben. Ha nem voltál becsületes bizonyos helyzetekben, akkor itt az ideje, hogy jóvá tedd a hibád, hiszen a lebukás igen kínos lehet. Figyelj a szavaidra, hogy miket mondasz magadról, próbálj mindig az igazság útján maradni. Légy egy kicsit tudatosabb, mint szóban, mint pedig cselekedetben.
Oroszlán – The Fire Prince
Az utóbbi időszak kissé stresszes volt számodra, az összes energiatartalékod kimerült, nagyon fáradtnak érzed magad. Legszívesebben nem csinálnál semmit, úgy érzed, hogy semmi sem sikerül most. Próbálj egy kicsit lassítani, légy türelmesebb, és csak lépésről-lépésre haladj a céljaid felé. Hallgass a megérzéseidre, így sokkal könnyebb lesz döntéseket hoznod. Kerüld a bizonytalan és a rögeszmésen ismétlődő dolgokat.
Szűz – The Camel Boy
Jobban szeretsz egyedül megoldani mindent, de azért néha szükségszerű, hogy mások segítségét kérd. Ha hajlandó vagy elfogadni a segítséget, akkor a Sors mindig a megfelelő embert sodorja az utadba. Ez a kártyalap azt jelzi, hogy az életed minden területén meg fogod kapni a szükséges segítséget ezen a héten! A szerencse melléd szegődik, végre meg tudod valósítani azt, amit igazán szeretnél.
Mérleg – The Hungry Ghosts
Túlságosan sok figyelmet fordítasz a múltra és a jövőre, így lemaradsz a való életről, vagyis a jelenről. Ez a kártyalap arra figyelmeztet, hogy próbálj egy kicsit tudatosabban élni, ne ess kétszer ugyanabba a csapdába. Éld a saját életed, és ne akarj mindenáron megfelelni valakinek, mert így sosem leszel kiegyensúlyozott és boldog. A válasz benned van, ne a külső környezetben keresd.
Skorpió – The Arrow Master
Úgy tűnik, nem a legjobb úton haladsz, sőt, kifejezetten az ellenkező irányban vagy, mint amerre menned kéne. Itt az ideje a változtatásnak, mert különben csak még mélyebbre süllyedsz a kellemetlen helyzetben. Személyes vagy szakmai életedben egy komoly kihíváshoz érkezel, de a boldogságod érdekében meg kell tenned a szükséges lépéseket. Tedd fel magadnak a kérdést: a szíved vagy az egód választotta ezt az utat.
Nyilas – The Lady of Lightening
A hét elején kellemetlen híreket fogsz kapni, ezért kissé kibillensz az egyensúlyodból. Minden rossz dolog egy változtatásra ösztönöz, ne add fel a küzdelmet, hiszen életed egy csodálatos fejlődés útján indult el épp. Amint a vihar elül, látni fogod, hogy jó irányba fordul az életed. Add fel az állandó ellenállást, hiszen ez csak ronthat a helyzeten. Próbálj minél többet pihenni, és add át magad a láthatatlan irányító erőnek.
Bak – The Hawk Prince
Lehetséges, hogy nem jó úton vagy, éppen ezért a héten egy komolyabb figyelmeztetést fogsz kapni. A környezeted már egy ideje próbál figyelmeztetni, de te inkább homokba dugtad a fejed. Most azonban eljött az idő, változtatnod kell! Hallgass a megérzéseidre, és próbálj kilépni abból a monoton mókuskerékből, amely egy ideje csak felőröl. Változtass, gondolkozz új ötleteken, élj és öleld át az életet!
Vízöntő – Sisters of the Seasons
Ez a kártyalap arra hívja fel a figyelmet, hogy ugyanúgy, ahogy a természet is megújul időről-időre, az életed is különböző megújulási szakaszokon megy át. Élj határozottan, céltudatosan de mégis ne akarj mindent az irányításod alá vonni. Engedd, hogy a dolgok csak úgy maguktól megtörténjenek. Ez egy jó időszak az újrakezdéshez, legyen szó párkapcsolatról, akár egy új projektről. Add át magad a változásnak, megújulásnak.
Halak – The Lady of the Mirror
Ezen a héten az önvizsgálat és az önértékelésed növelése fogja jelenti számodra a legnagyobb kihívást. Rá fogsz jönni, hogy ahogy viselkedsz, pontosan ugyanazt vonzod be az életedbe. Ne bíráld, ne terheld lelkiismeret-furdalással önmagad, egyszerűen fogadd el, hogy vannak események, amelyek eleve el vannak rendelve. Figyeld meg, hogy hogyan reagálsz általában a kihívásokra és, próbálj változtatni, hogy olyan életet élhess, amilyenről álmodsz.