Időszámításunk után 300 évvel egy ókori római hajó kelt útra, hogy válogatott árut vigyen Tomis várába, a mostani Konstancára, ám a partokhoz közel elsüllyedt. Romániai búvárok most 17 méteres mélységben találtak rá a hajó maradványai, amik a konstancai Kaszinó mellett nyugszanak a tengerfenéken.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A búvárok néhány tárgyat is a felszínre hoztak, hogy a szakemberek meg tudják állapítani a hajó pontos korát. A hajó nagy részét már belepte a homok, ám így is találhatók mellette kerámiadarabok, valamint vulkáni kőzetek és faelemek, amelyek az egyensúly megtartását szolgálták. A magmás kőzetek sötét színűek, míg a Fekete-tengerben található sziklák világos sárgák – számolt be az egyik szakértő.
A hajó a kutatók szerint egy viharban süllyedhetett el, gerincével felfelé, ami azt jelenti, hogy a rakomány nagy része jó állapotban konzerválódhatott a tengerfenéken. A szakemberek biztosak abban, hogy római hajóról van szó, mivel a ballasztként szolgáló vulkáni kőzetek a mai Nápoly környékéről származnak. Gabriel Custurea, a konstancai történeti és régészeti múzeum igazgatója elmondta, Konstanca térsége gazdag ókori leletekben, és a hajó árut szállított Tomisba.
A szakember arra hívta fel az amatőr búvárok figyelmét, hogy a kérdéses régészeti terület védett, ezért ott nem merülhetnek. A maradványokat pedig kizárólag a kulturális minisztérium engedélyével lehet a felszínre hozni. A tervek szerint egy régészekből és búvárokból álló vegyes csapat fog lemerülni a roncsokhoz, amelyek addig érintetlenek maradnak.