2015 nyarától Norvégiában tilos lenne a nyilvános kéregetés egy törvénymódosítás alapján, amelynek tárgyalását a héten kezdte meg a skandináv ország parlamentje. A jogszabálytervezetet ellenzők szerint a módosítás a roma bevándorlók ellen irányul.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A jobboldali kormány által benyújtott dokumentum szerint a helyi önkormányzatok helyi szinten tilthatnák be a koldulást, míg jövő nyártól az egész országra kiterjesztenék a szabályozást. Anders Anundsen igazságügyi és közbiztonsági miniszter úgy véli, összefüggés van a koldulás és a bűnözés, főleg a zsebtolvajlás között. A statisztikák szerint például Oslóban ugyanannyi zsebtolvajlás történt, mint a hétszer több lakossal rendelkező Berlinben.
Oslóban két éve írták össze a koldusokat, és a 194 ember közül csupán heten voltak norvég származásúak. A nagytöbbség roma származású román állampolgár volt – magyarázta a miniszter, aki hozzátette: a román koldusok a bűnügyi statisztikákban is felül vannak reprezentálva.
A baloldali ellenzék szerint az intézkedés célja a román Norvégiába való vándorlásának korlátozása. Egyes szervezetek szerit a törvény visszafelé sülhet el, mivel rákényszeríti a bűnözésre a koldusokat.