Vivian K-t, egy óvodapedagógust az Alsó-Szászországban található Nienburgben azzal vádolnak, hogy leragasztotta a gyerekek száját, és bántalmazta őket. A sokkoló eset miatt elbocsátották, és rendőrségi nyomozás indult az ügyben – számolt be róla a Bild.
A 24 éves pedagógust gyermekbántalmazással vádolják. Az eset sokkolta a szülőket és a helyi politikusokat egyaránt.
Az első vádak tavaly merültek fel, amikor állítólag kiabált a gyerekekkel és megrángatta őket a karjuknál fogva. Most azzal vádolják, hogy megütötte a gyerekeket és ragasztószalaggal leragasztotta a szájukat, hogy csendben maradjanak.
Matthias Henning–Kersten független helyi képviselő felvette a kapcsolatot az gyermekvédelemért felelős hivatallal és a rendőrséggel, magyarázatot kérve a városvezetéstől. „Sokkolt, amikor hallottam a szülőktől a visszaélésekről” – mondta a sajtónak a politikus, aki a Facebook oldalán hozta nyilvánosságra az óvodai botrányt.
A súlyos vádak az alkalmazott azonnali elbocsátásához vezettek. A nő állítólag azzal indokolta a cselekedeteit, hogy csak így tudta hallgatásra bírni a gyerekeket.
Vivian K. állítólag lefilmezte a síró gyerekeket, és az egyik megrémült gyerekre még rá is kiabált. A nő jelenleg betegszabadságon van, és nem nyilatkozott a vádakkal kapcsolatban.


