Egy édesapa igazi különleges meglepetést szeretett volna kisfiának készíteni, így azt találtak ki, hogy az első naptól, mikor karjaiban tarthatta a kis Rayt, egészen négy éves koráig, mindennap fényképen örökíti meg fia fejlődését, hogy majd mikor megnő, visszanézhesse, hogy miként cseperedett fel.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A büszke apuka ezt a nagyközönség számára is elérhetővé tette, hiszen a legnagyobb videó megosztóra feltöltve a kisfilmet, mi is bepillantást nyerhetünk a kissrác első négy évébe. Augusztus 4-e óta már több mint 1,7 millióan nézték végig a Ray-ről szóló videómontázst.
Ez azért is remek ötlet, mivel sok szülő úgy éli meg, hogy a gyerekek egy szempillantás alatt felnőnek, viszont így bármikor fel lehet idézni egy-egy emlékezetes momentumot az életükből.
A tervek szerint Ray 8 éves koráig fog tartani ez a fényképsorozat. Időközben már megszületett Ray kishúga is, így róla is emlékezetes felvételek fognak készülni.