76 éves korában elhunyt Návai Anikó újságíró és riporter, aki pályafutása során számtalan hollywoodi hírességgel készített interjút, és a Szeretettel Hollywoodból című műsor házigazdájaként vált ismertté. Több jelentős eseményről, köztük az Oscar-gáláról is tudósított.
1948-ban, Szegeden született Návai Anikó, majd hosszú időn át Los Angelesben élt és dolgozott, sikeres karriert építve a filmes szakmában. Interjúalanyai között olyan világsztárok szerepeltek, mint Sylvester Stallone, Matt Damon, George Clooney, Arnold Schwarzenegger vagy Jennifer Aniston.
Návai Anikó az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett diplomát, majd 1973-ban szerkesztőként kezdett dolgozni a Magyar Rádióban.
Férjével, Skorka Györggyel 1981-ben költöztek ki az Egyesült Államokba. 1991-ben visszatért Magyarországra, de 1998-ban újra az USA-ba költözött, és rendszeresen ingázott a két ország között.
2000-ben a Hollywood Foreign Press Association egyetlen magyar tagja lett. 2012–2016 között vezette a Magyar Televízióban a Szeretettel Hollywoodból című műsort. A TV2 és az AMC csatornáin is dolgozott, emellett rendszeresen publikált a Nők Lapjában.
Návai Anikó halálának híre mélyen megrázta a szakmát és a közönséget egyaránt. Számos híresség búcsúzott tőle megható szavakkal a közösségi médiában.
A Blikkértesülései szerint egy Anikóhoz közel álló forrás megerősítette, hogy agydaganatot diagnosztizáltak nála egy évvel ezelőtt.
„Drága Anikó! Örökre a szívembe zárlak. A legnagyszerűbb hollywoodi riporter voltál, akinek a világ összes sztárja interjút adott és kedvelte őt, akit soha, de soha nem fogunk elfelejteni. Köszönöm a sok kedves közös élményt, a Golden Globes-partykat, cannes-i hajózást Andyvel és a hosszú beszélgetéseket… ahogy szoktad mondani: love, love, love! Isten nyugosztaljon, Te csodanő!” – búcsúzott Návai Anikótól Andy Vajna özvegye, Vajna Tímea.
„Az életed maga egy hollywoodi film volt. Kalandos, fordulatos, sokszor igazságtalan, de sohasem adtad fel. Az egészet végigküzdötted. Lényegében egyedül” – búcsúzott közösségi oldalán Vastag Csaba, aki egy koncerten kötött szoros barátságot Anikóval.