Egy nap hazafelé tartottam, az utam egy kis parkon keresztül vezetett. Hirtelen megláttam egy padon ülő fiatal lányt, aki hangosan sírt. Meg is kérdeztem tőle, hogy mi a baj. Azt felelte, hogy elvesztette a barátját. Megijedtem, mert úgy gondoltam, hogy a szerelméről beszél, aki meghalt, de gyorsan hozzátette, hogy a kutyájáról van szó.
“Nem hiszem, hogy előkerül, és azt sem tudom, hol keressem!” – mondta.
Azt tanácsoltam, hogy nyugodjon meg, mert a pánikolás semmit sem ér. Ezután pedig hirtelen bevillant egy írás, amit az interneten olvastam. Arról szólt a cikk, hogy az amerikai vadászok miként találnak rá kutyájukra, amelyek vadászás közben tűnnek el az erdőben.
Mit kell tenni?
1.) Keressünk egy ruhadarabot, amelyet legkevesebb egy napon keresztül magunkhon hordtunk. Ezáltal a kutya könnyebben felismeri gazdája szagát.
2.) Oda, ahol nyoma veszett a kutyának, vigyünk és tegyünk le egy régi játékot, amivel játszani szokott. És egy darab lapra írjuk oda, hogy nem mozdítsa el senki a tárgyat, mert az elveszett kutyánkat keressük.
3.) Szintén arra a helyre vigyünk ki egy tálkába vizet, mert lehet szomjas lesz a jószág. Ételt azért ne tegyünk oda, mert más állatok, kóbor kutyák vetődhetnek a környékre.
4.) Menjünk vissza a helyszínre, másnap, harmadnap is. Lehet szerencsénk lesz, és kedvencünk ott fog várni ránk.
5.) Majdnem elfelejtettem: a lány, akivel találkoztam, megfogadta a tanácsaimat, és pár óra múlva ott várta őt a négylábúja a helyszínen. Azt az örömöt leírni nem is lehet.
