Carlos és Erica Morales története gyönyörűen indult, de tragikusan végződött, és Carlos Morales mindenkinél jobban tudja, milyen érzés, amikor élete legboldogabb napja egyik pillanatról a másikra a legrosszabbá válik.
Amikor Carlos és felesége, Erica Morales először találkoztak egy klubban az arizonai Scottsdale-ben, azonnal érezték a szikrákat a levegőben, pedig komoly akadályt kellett leküzdeniük: Carlos nem beszélt angolul, Erica pedig nem tudott spanyolul, ami megnehezítette a kommunikációt.
Ennek ellenére Carlos felkérte Ericát táncolni, és miután az egész éjszakát áttáncolták, megadta a nőnek a telefonszámát. Erica azonban elveszítette a papírt, amire Carlos a számát írta, és a történetük itt akár könnyen félbe is szakadhatott volna, de a sors másképp akarta.

Később újra találkoztak, néhány közös barátjuk révén, és ezúttal már nem engedték el egymást. Randizni kezdtek, és végül 2007-ben összeházasodtak Las Vegasban. Carlos addigra megtanult angolul, Erica pedig spanyolul, így már a kommunikáció sem jelentett nehézséget.
Mindketten szerettek volna gyerekeket, de a családalapítás nagyobb kihívásnak bizonyult, mint várták. Miután Erica elvetélt, mesterséges megtermékenyítéssel próbálkoztak, és sikerrel is jártak, amitől határtalanul boldogok voltak.
Az ultrahangvizsgálaton újabb meglepetés várta őket, az orvosok közölték velük, hogy négyes ikreket várnak – ami minden 700 000 terhességből csak egyszer fordul elő. A kezdeti sokk után Erica és Carlos rájöttek, hogy életük legnagyobb kihívásával néznek szembe, de ugyanakkor nagyon várták a babák érkezését.

„Nagyon izgatottak voltunk, hogy családot alapíthatunk” – mondta Carlos a People magazinnak.
A büszke apuka mindenről gondoskodott a terhesség alatt, hogy Ericának semmiért ne kelljen aggódnia: takarított, elvégezte az összes házimunkát, főzött, és bevásárolt. Ennek ellenére a terhesség nagyon megviselte Erica szervezetét. 2015. január 12-én magas vérnyomás miatt kórházba szállították. Három nappal később az orvosok azt mondták, minél előbb világra kell segíteniük a babákat.
Carlos, aki éppen a munkahelyén volt, amikor megkapta Erica üzenetet, azonnal a kórházba sietett. Ott az orvosok elmagyarázták, hogy Ericának egyre gyakoribbak az összehúzódásai, és azonnal császármetszést kell végezniük. Ericának és Carlosnak még sikerült egy kis időt együtt töltenie, készítettek néhány közös képet, és néhány nevet is kiválasztottak. Eldöntötték, hogy a fiú neve Carlos Jr. lesz, a lányok közül pedig kettő a Tracey és Paisley nevet kapja, de a harmadik lánynak nem választottak nevet.

Carlos homlokon csókolta a feleségét, és biztosította róla, mennyire szereti, aztán Ericát bevitték a műtőbe. A babák 2015. január 15-én jöttek világra, és eleinte úgy tűnt, minden rendben van. De miután az ikrek megszülettek, Erica hypovolémiás sokkot kapott. Még mindig altatás alatt volt, de rengeteg vért veszített. Carlos a szülés után a felesége mellett ült, és érezte, ahogy a nő megszorítja a kezét.
Amikor azonban váratlanul kritikusra fordult az állapota, a kórházi személyzet kiküldte a férfit a szobából. Ez volt az utolsó alkalom, hogy élve látta a feleségét. Erica néhány órán belül meghalt; a 36 éves anyának még arra sem volt lehetősége, hogy a karjában tartsa újszülött babáit.
„Hogy történhetett ez? Jól volt, aztán egyszer csak rosszul lett. Az egyik percben még élt, aztán elment. Életem legjobb napjából a következő reggelre életem legrosszabb napja lett. Világra jött a négy kisbabám, aztán meghalt a feleségem” – mondta Carlos.

Bármilyen pusztító is volt a veszteség, Carlos kitartott a gyerekei kedvéért. „Ezek a babák még nem tudják, milyen áldást adtak nekem. Négy okot adtak arra, hogy éljek” – fogalmazott az édesapa.
Mivel a négyes ikrek a vártnál korábban születtek, ketten közülük nem mehettek azonnal haza az apjukkal, és még csaknem egy hónapig a kórházban maradtak. Carlosnak számos kihívással kellett szembenéznie egyedülálló apaként, de elhatározta, hogy a lehető legjobb életet biztosítja a gyerekeinek. Babatanfolyamokon vett részt, és újraélesztést is tanult.

Szerencsére a szeretteitől is sok támogatást kapott. A gyereknevelés természetesen anyagilag is megterhelő volt az egyedülálló apának, ezért Erica legjobb barátja, Nicole Todman, egy GoFundMe oldalt is létrehozott a családnak. Az oldal létrehozása óta több mint 486 ezer dollár gyűlt össze az eredeti 500 ezer dolláros célösszegből.
„Vicces, hogy alakulnak a dolgok. Keserédes, de ugyanakkor, hála Istennek és az emberek hihetetlen támogatásának, fenomenálisan alakulnak a dolgok. Szeretnék mindenkinek köszönetet mondani. Minden támogatást, amit tőletek kaptunk, nagyra értékelünk” – mondta Carlos édesanyja, Sondra Bridges.
Carlos továbbra is minden tőle telhetőt megtesz, hogy teljesítse felesége kívánságait, és tudja, hogy Erica nagyon büszke lenne a gyerekeire, Carlosra, Tracey-re és Paisley-re és a kis Ericára.