Karácsony mindig is az év különleges ünnepe közé tartozott, egy kivételes ünnep, ami tulajdonképpen felkészít békével zárni az évet, amit lassan magunk mögött hagyunk. A szeretet ünnepe – szoktuk mondani, és ennek a szeretetnek a nevében igyekszünk is különféle ajándékokkal elhalmozni egymást. Az emberiség történetének folyamán a szeretetünk, odafigyelésünk jele, szimbóluma, kifejezése lett az ajándékozás. Nincs olyan más ünnep, ami ennyire az ajándékozásról szólna, mint a karácsony.

De a karácsony nemcsak az ajándékozásról szól, hanem a családról is. Emlékszem, gyerekkoromban más volt a közösség dinamikája és talán szerepe is. Gyerekként, karácsony táján, a többi gyerekkel, cimborákkal, barátokkal közösen vártuk a Mikulást és az Angyalt. Együtt izgultunk, szervezkedtünk, készültünk, közösen énekeltünk a templomban, a falvakban házról-házra, együtt szerepeltünk a pásztorjátékon, együtt szánkóztunk, közös volt a móka. Ugyanúgy kaptunk ajándékot a szomszédok, ismerősök, osztálytársak Mikulásától, Angyalától is. Együtt örvendtünk. Egy kompakt szervezetként, egységként összetartoztunk – de nemcsak mi, a zsivaj gyermeksereg, hanem a felnőttek is.

Amikor játszottunk, tanultunk, szüleink ugyanúgy rábíztak barátaink szüleire és velük biztonságban, otthon éreztük magunkat. Ugyanúgy tiszteltük barátaink szüleit, a közösségünkhöz tartozó felnőtteket, mint a saját szüleinket és ők ugyanúgy vigyáztak ránk, mint szüleink. Mintha egy közös láthatatlan és kimondatlan egyezség lett volna a felnőttek között, miszerint „az én gyermekem, a te gyermeked is”, hiszen ugyanolyan szeretettel gondoskodtak rólunk és felelősséget vállaltak értünk, neveltek.

Ilyen közegben felnőve nem volt nehéz tovább vinni azt a természetes érzést, hogy a barátaink is a családunk. Sőt! A barátaink testvérei, szülei is a családunk! Mi több! A szomszédok, ismerősök is a családunk részei! Az így felnőtt gyerekek élete során a barátok természetes, magától értetődő könnyedséggel válnak a család szerves alkotóelemeivé és aktív szereplőivé. Ezek a barátságok, most is, felnőttként is, családként élnek és lüktetnek szíveinkben.

Áldás felnőttként azt megélni, hogy miután tervezett vagy éppen nem várt, fájdalmas életutakról hazatérve, az apró kis közösségedben, családodban, ugyanúgy örvendenek neked, ugyanúgy szeretnek, mint ahogyan azt gyerekként megtapasztaltad. És ugyanúgy mindenki egymáshoz tartozik. Amíg sikerül szeretetteljes emberekkel kapcsolatot teremteni éltünk során, mindig lesz családunk, ahova tartozunk – bárhol a világon.

Így, visszatekintve egyre tisztább, hogy a karácsony tulajdonképpen mi vagyunk. Mi, az egészen! – és nem csak te meg én.

Sajnos, az idei év mindenkit megviselt. Túl vagyunk egy fájdalmas húsvéton, egy félelemmel teli, bizonytalan nyáron és egy hosszú, nyomott őszi időszakon. Az idei karácsony különösképpen fontos a számunkra, és egyidőben sérülékeny is, hiszen már mi is eleve azok vagyunk.

Gyengéden kell az idei karácsonnyal bánni, szeretettel, különös odafigyeléssel kell a tenyerünkön és ölünkben őrizzük, mint a legdrágább kincsünket, a családunk tagját, a gyermekünket. De nem várhatjuk el a karácsonytól, hogy helyrehozza mindazt, amit az idén elmulasztottunk megtanulni, megérteni vagy hogy éppen megadja azt, amit nem kaptunk meg.

Az évünk a távolságtartás, fizikai izoláció jegyében telt, de merem remélni, hogy ezzel párhuzamosan a távolság fogalma átalakult bennünk a közelség fogalmával egyetemben. És ha ezt eddig nem sikerült, kapunk még egy esélyt, hogy a közelség, közösség, hovatartozás, együttlét fogalmát mélyebben átéljük, kiterjesztve azt önmagunk által a családunkra is.

Ezért, gondoskodj arról, hogy a családod irányába szánt szereteted és figyelmed ne redukálódjon le csak a szüleidre vagy csak a gyerekedre, hiszen mindenki, akit a szívedben hordozol, akinek megbocsájtasz, akiért imádkozol, akire szeretettel gondolsz, akinek gondját viseled – hozzád tartozik és a családod.

Az idei karácsony hatalmas lehetőség mindenkinek elindulnia azon az úton, amire a leginkább szüksége van, talán a gyógyulás, elfogadás felé. Vagy talán lehet ez egy út ahhoz, hogy a családoddal egy mélyebb szinten találkozhass, hogy rágyere, hogy a család fogalmába sose csak a szüleid és testvéreid tartoztak, és továbbra sem csak ők fognak tartozni.

A család mi vagyunk. A karácsony mi vagyunk. Az egészen. És ez így is lesz az idén is – ha megengedjük.

Lám-lám, ismét fordult egyet az öreg Föld, megint itt találkozunk karácsony kapujában. Te mit hoztál magaddal ajándékba a jászol elé?

Birtalan Katalin

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.