Hatalmas hangrobbanás kísérte a pápua új-guineai Tavurvur vulkán kitörését, amelyet sikerült filmre vennie az 58 éves Phil McNamara-nak, óriási nézettséget generálva ezáltal a legnagyobb videómegosztón.
A férfi nyári vakációját töltötte éppen, és úgy gondolta befizet egy kis hajókázásra, amely éppen az aktív vulkán közelében halad el, így a turisták is megfigyelhetik a tűzhányó tevékenységét. Minden bizonnyal ekkora látványra senki nem számított.
A kitörés a 12. másodpercben következik be, a hangerő 13 másodperc után éri el a hajó utasait, ami azt jelenti, hogy a kitöréstől mintegy 4,4 kilométeres távolságba tartózkodtak a turisták. Annyira erős volt a kilövellés, hogy az égen még a felhők is szétszaladtak, a helyoldal meg teljesen megremegett és porfelhő lepte el.