Az Úr imádsága, a Miatyánk, az a mindennapi imádság, amelyet a legtöbben ismerünk, de csak kevesen értik meg igazán, mit is jelent pontosan. Vajon hányszor mondtuk el valóban figyelmesen, az isteni csodára nyitott szívvel, és vajon hányszor hittünk valóban abban a védelemben, segítségben és ajándékban, amit ez az imádság hozhat az életünkbe?

Az alábbiakban azt mutatjuk be, mit is jelentenek az imádság szavai, amikor a meditáció, az elmélyülés, a teljes béke állapotában mondjuk ki azokat.

Nem kell feltétlenül egyetértened minden szóval, amit itt olvasol, hagyatkozz nyugodtan a saját ítélőképességedre, és döntsd el te magad, mi az, amit el tudsz fogadni igazságként az alábbiakból.

Ha az itt olvasottak eltérnek azoktól az információktól, amiket korábban olvastál, vagy ellentmondanak a személyes meggyőződésednek, ne feledd, hogy itt pusztán személyes benyomásokról van szó, és ezek nem szabály értékűek.

Mi Atyánk – Kapcsolatteremtés Istennel és minden létezővel/Megnyílik a hetedik csakra (a koronacsakra).

Aki a mennyekben vagy – Aktiválja a hatodik csakrát (a homlokcsakrát), ezáltal megnyitva a „harmadik szemet”, vagyis a belső szemünket, amely összeköt bennünket az istenivel.

Szenteltessék meg a te neved – Aktiválja az ötödik csakrát (torokcsakra)/ Elhozza a krisztusi energiát, összeköt bennünket Jézussal, és a Teremtő szavának erejével/Gyógyító ereje van/Emeli az elhangzott szavak vibrációját.

Jöjjön el a te országod – Megnyitja a negyedik csakrát (szívcsakra)/Összeköt a lelki testünkkel, és a lélek emlékeivel.

Legyen meg a te akaratod – Megnyitja a harmadik csakrát (napfonat- vagy köldökcsakra)/Akaratunkat az isteni akarathoz igazítja. Átengedjük magunkat az istenségnek, hagyjuk, hogy a Szentlélek munkálkodjon bennünk és általunk.

Amint a mennyben, úgy a földön is – Összeköti valamennyi csakrát a hetediktől az elsőig, megnyitja az egyént az isteni energia befogadására.

Mindennapi kenyerünket – Ez energiát ad a testünkben a Föld elemnek, és a hasi idegfonatnak (plexus solaris – napfonat csakra). Megnyitja a pránikus csatornát, lehetővé teszi, hogy a fizikai testünk magába szívja a Fényt és táplálkozzon vele.

Add meg nekünk ma – Arra utal, hogy az ember elsősorban az isteni Fénnyel táplálkozik, ez előbbre való a fizikai táplálkozásnál. Az elmét és az akaratot a Jelenbe hozza, lélekben a jelen pillanatban vagyunk. Megnyitja a második csakrát (keresztcsonti csakra), ami magába foglalja a vágyakat. A vágyainkat az isteni akarathoz igazítja.

És bocsásd meg vétkeinket – Megtisztítja és helyreállítja az auránkat. Kihat a csontszerkezetre is, beengedi a Fényt a gerincoszlopba és általában véve a csontokba.

Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek – Harmonizálja és megtisztítja a karmát. Harmóniába hoz bennünket az őseinkkel, és azokkal az emberekkel, akik az életünk részei. Helyreállítja és megerősíti az éteri testet.

És ne vígy minket kísértésbe – Átalakítja a fizikai testünkön kívüli energiákat. Harmóniát és védelmet jelent az asztrális utazásokban és kiterjedésekben.

De szabadíts meg a Gonosztól – Visszatérés az autentikus, belső Énhez. Követjük a belső útmutatást. Megvédi az auránkat az ellenséges külső energiáktól.

Mert tiéd az ország – Felismerjük, hogy Isten a szívünkben lakozik, és ott nyilvánul meg.

A hatalom és a dicsőség – A teremtés két dimenziójának felismerése: anyag és energia, vagy szándék és cselekedet.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében – a Szentháromság elismerése, ugyanakkor az emberben jelen lévő hármasság felismerése: test, elme, lélek/ vágy, akarat, cselekedet/ fizikai, energetikai, spirituális aspektus.

Ez az ima, amelyet maga Jézus hagyott ránk, és amelynek segítségével kommunikálhatunk az isteni erővel – talán a leggyorsabb és legegyszerűbb módja, hogy harmóniába hozzuk az auránkat és a testünket (annak fizikai, asztrális, éteri és mentális szféráit), hogy megvédjük magunkat az alacsony vibrációjú energiáktól, és „megszenteljük” a minket körülvevő tárgyakat. Ha gyakran és tudatosan mondjuk el, harmóniát hozhat életünk minden területén, és tartósan fenntarthatja a minket körülvevő, kedvező energiamezőt.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.