Úton-útfélen azt halljuk, hogy mennyire fontos a hidratálás, hiszen, ha nem iszunk elegendő vizet, nem működik megfelelően a szervezetünk. De vajon, mi az a felső határ, amikor azt jelzi a testünk, hogy ennyit és ne tovább?
Egy bizonyos mennyiségű vizet még fel tud dolgozni a szervezet, de ha azon felül “itatjuk”, akkor egy idő után túlterhelődik.
Az emberi test 60-70%-ban víz, amely támogatja az összes biokémiai folyamatot, és segíti a test hőszabályozását. Ha vízhiányos a szervezet különféle tünetek jelentkezhetnek, mint például éhség, szédülés, szájszárazság, fáradtság, migrén, de súlyos esetekben akár halálos kimenetelű is lehet.
A jól ismert szabály, hogy napi 2 liter vizet kell elfogyasztani, nem feltétlenül vonatkozik mindenkire. Egyénfüggő az, hogy mennyi vizet kell fogyasztani ahhoz, hogy jól érezzük magunkat. Hallgatni kell a testünk jelzéseire, és akkor tudni fogjuk, hogy mennyi a szükséges vízmennyiség számunkra. A víz létfontosságú, de a túl sok víz sem jó.
Azok a személyek, akik fizikai munkát végeznek, sportolnak, több vizet kell igyanak a kiszáradás elkerülése érdekében. Vannak olyan betegségek, amelyek következtében megnő a vízfogyasztás, ilyen például a vesebetegség, a szívelégtelenség, a májbetegség vagy a cukorbetegség. De néhány gyógyszer is túlzott szomjúságot okozhat.
Melyek azok a tünetek, amelyek a túlzott hidratáltságra utalnak?
Az enyhe tünetek közé sorolható a fejfájás, hányinger vagy hányás, vagy akár a szédülés, összezavarodottság is. A túl sok víz hígítja a só és az elektrolit mennyiségét a szervezetben, és ez egyensúlyhiányt válthat ki. Szélsőséges esetekben egyeseknél akár hiponatrémia alakulhat ki, ha a vénás vérben mért nátriumkoncentráció kevesebb, mint 137 mmol/l, akkor keletkezik a súlyos nátriumhiány. Ebben az esetben a tünetek közé tartozik az izomgyengeség, erős zsibbadás, görcsrohamok, eszméletvesztés és kóma.
A túlhidratáltság tüneteinek csökkentése érdekében szabályozni kell az elektrolitokat és a nátriumszintet. A legtöbb esetben azonban a megelőzés kulcsfontosságú, soha ne csináljunk olyat, hogy egész nap alig iszunk valamit, és este megpróbáljuk pótolni a hiányzó két litert.
Ajánlott mindig szobahőmérsékletű vizet fogyasztani, ne legyen se túl meleg, se túl hideg. Közvetlenül étkezés után ne igyunk vizet, mert felhígítja a gyomornedvet, és ezáltal lassítja az emésztést.