Te is találkoztál már olyan emberrel, aki fizikai értelemben 30-40 éves, de mentálisan egy gyerek szintjén rekedt? Esetleg te magad tartozol azok közé, akik beleestek ebbe a csapdába? Nos, ez egy teljesen normális emberi hajlam, sokakkal előfordul, és nem kell miatta aggódni. A legtöbb ember csapdába esik abban a mentális életkorban, amikor nem kapott elég szeretetet, amíg meg nem tanulja szeretni önmagát.

Minden ember más, és mások a körülményeink is. De minden gyereknek vannak alapvető fizikai és érzelmi szükségletei, és ha ezeket nem elégítik ki a megfelelő időben, az megváltoztathatja a gyerek jövőjét. Minden korosztálynak különböző igényei vannak, és ha egy bizonyos életkorban ezek az igények kielégítetlenek maradnak, a gyerek mentálisan megreked ebben a korban, miközben fizikailag továbbfejlődik.

0 és 1 éves kor között: Korai gyermekkor

Ebben az időszakban a gyereknek a lehető legtöbb szeretetre és törődésre van szüksége, amit az édesanyjánál keres. Ha az anya ebben a korban elhanyagolja ezt az igényt, a gyerek szorongani és félni kezd. Később senkiben nem fog tudni megbízni, mivel ebben a korai életkorban megfosztották az alapvető szeretettől.

Ez felnőttkorban komoly hatást gyakorolhat az egyén életére. Megtörténhet, hogy nem tud kapcsolatokat kialakítani, mivel mindenkivel szemben bizalmatlan, nehezen barátkozik, és szorongással küzd.

2 és 4 éves kor között: Kisgyermekkor (Fejlődő korszak)

Az első évek után a gyerek elkezdi megérteni a dolgokat, és kiépíti az önkontroll képességét. Elkezdenek fejlődni a motorikus képességek, a járás, a beszéd. Ha ebben a szakaszban a szülei nem adják meg neki a szükséges szeretetet és figyelmet, szégyenérzet alakul ki a gyerekben. Vesztesnek érezheti magát, mert úgy érzi, nem képes megfelelni a szülei elvárásainak.

Másrészt, ha a szülők és a családtagok túlzottan védelmezik, akkor nem fogja megtanulni az élet tanulságait. Mindig mások jóváhagyását fogja keresni, ami hosszú távon figyelemzavarokat okozhat.

4 és 6 éves kor között: Gyermekkor

Ebben az időszakban rengeteget fejlődik a gyerek fizikailag és mentálisan is. Végtelenül sok kérdése van, minden cselekedetet, új információt a „Miért?” kérdés követ. Ebben a rendkívül fontos időszakban a gyereknek támogatásra van szüksége, arra, hogy válaszokat kapjon a feltett kérdésekre, és a szülők kellő figyelemmel forduljanak az érdeklődései, elképzelései felé. Ha a szülők nem támogatják a kreativitását, vagy elhanyagolják azt, és nem tulajdonítanak neki kellő fontosságot, a gyerek bűntudatot fog érezni.

Amikor felnő, ez a bűntudat továbbra is jelen lesz minden kreatív munka iránt. Ez nem teszi lehetővé az egyén számára, hogy bátorsága legyen egy új munka elkezdéséhez, és nem lesz elég elszánt, hogy célokat tűzzön ki maga elé. Ugyanakkor hiányozni fog belőle a fókuszálás, stimulálás készsége, és nem lesz képes eredeti gondolkodásra. A bűntudat pszichopátiás magatartássá és karrierje iránti ridegséggé is alakulhat.

7 és 17 éves kor között: Az iskolai évek

Amikor a gyerek iskolába megy, új dolgokat kezd tanulni, új erkölcsi nézeteket alakít ki, és új barátokat szerez. Életében először kerül versenyhelyzetbe. Ha a szülők kételkednek abban, hogy gyermekük képes versenyezni másokkal, és nem biztatják, kisebbségi komplexus alakulhat ki benne. Ezért a gyereknek nem lesz elég önbizalma, nem bízik a saját döntéseiben, képességeiben, és nem tud elég hatékonyan dolgozni.

Hogyan lehet kilépni ebből a csapdából?

Ha úgy érzed, te is ebben a helyzetben vagy, mindenekelőtt magadba kell nézned, és meg kell találnod a kiváltó okot, ezután pedig meg kell adnod a benned lakó gyermeknek azt a szeretetet és támogatást, amire mindig is vágyott. Te vagy a felelős a saját fejlődésedért!

1. lépés: Képzeld el magadat gyerekként

El kell képzelned, hogy újra gyerek vagy, és meg kell próbálnod minél tisztábbá és élénkebbé tenni ezt a fantáziát. Gondolj a gyermekkorodra, idézd fel a pontos életkorodat, a ruhát, amit akkoriban viseltél, az akkori kinézetedet és problémáidat.

2. lépés: Beszélj a belső énedhez

Ha sikerült elképzelned magad iskolás gyerekként, beszélj magadhoz, a benned élő gyermekhez. Lehet, hogy nem kapsz választ mindenre, de sok minden újjáéled benned, amiről meg is feledkeztél az életed során. Fogj két különböző színű ceruzát vagy tollat, és írd le az érzéseidet, az egyikkel a belső gyermek, a másikkal a felnőtt éned érzéseit. Meglátod, lassan kialakul a kapcsolat a belső éneddel, és az összes régi heg gyógyulni kezd.

Tudnod kell, hogy sok más hozzád hasonló ember beleesik ugyanebbe a csapdába. Ahhoz, hogy kiszabadulj belőle, meg kell változtatnod a gondolkodásmódodat, és el kell kezdened szeretni önmagadat és másokat.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.