A mentális betegségeket gyakran övezi stigma, ami leginkább a tudatosítás hiányának következménye. Egy kaliforniai szervezet, a SOLVE (Sharing Our Lives, Voices and Experiences) ennek a megbélyegzésnek az eltörlését tűzte ki célul, azzal, hogy személyes történeteket oszt meg, ezáltal közelebb hozva a mentális betegségek témakörét az emberekhez.
A SOLVE egyik előadója, Victoria Costello egy alkalommal San Franciscóban tartott előadást 17 éves iskolásoknak, akik éppen ballagni készültek. Bár rendszeresen tart előadásokat, elismerte, hogy a fiatalokból álló csoport kemény közönségnek bizonyult, és kezdetben egyértelműen látta rajtuk, hogy nem kíváncsiak a mondandójára, mert a mentális betegségekről alkotott fogalmaik azokon a megbélyegző kifejezéseken alapultak, amiket a társadalom beléjük nevelt.
„Amikor azzal kezdem, hogy megkérdezem a csoportot, ki tudná definiálni a „mentálisan beteg” fogalmát, egybehangzó válaszok érkeztek: „Őrült. Pszichopata” – fogalmazott Costello egy esszében, amit az előadásáról írt.
„Nem sértődtem meg. Az én feladatom az, hogy néhány fokozattal mélyebbre vigyem őket a megértésben. Elég ismeretet adni nekik a mentális betegségekről ahhoz, hogy tudják, hogyan kérjenek segítséget, ha valaha is szükségük lenne rá, vagy hogyan segítsenek egy barátjuknak, aki esetleg tüneteket tapasztal” – tette hozzá a szerző, aki saját maga is mentális betegséggel küzd, és a fiánál, Alexnél skizofréniát állapítottak meg, amikor 17 éves volt.
Costello elmesélte egy másik SOLVE előadó, a huszonéves Julie történetét, aki bipoláris zavarban szenved. Egy alkalommal, amikor egy depressziós epizódja már hetek óta tartott, Julie eljutott arra a pontra, hogy az öngyilkosságban látta az egyetlen kiutat. Éppen arra készült, hogy leugrik a Golden Gate hídról, amikor megjelent mellette egy rendőr, és egyetlen mondattal eltérítette őt a szándékától. Azt kérdezte: „Szükséged van valakire, akivel beszélhetsz?”
Ennek az egyszerű kérdésnek elképesztően erőteljes hatása volt, és megmentette Julie életét. A történet Costello hallgatóságára is nagy hatást gyakorolt, és ezután már sokkal nyitottabbak voltak. Ezután mesélt nekik a fiáról, akinél 17 éves korában skizofréniát diagnosztizáltak, és felolvasott egy részletet Alex naplójából, amiben leírta azt a napot, amikor első pszichotikus kitörését tapasztalta. A paranoia annyira erőt vett rajta, hogy nem tudott az osztályteremben maradni, és úgy érezte, el kell menekülnie.
„Leültem egy kuka mögé, kikiáltottam a királyságomnak, és elkezdtem katonákat rajzolni. Rajzoltam egy angyalt szemekkel és mellekkel. Lovagokat rajzoltam, hogy harcoljanak a szent háborúmban. Kezdtem elfelejteni, hogy ott vagyok hátul, mert féltem a világtól” – írta Alex a naplójában.
Costello részletesen elmagyarázta a körülményeket, amelyek Alex első pszichotikus epizódjához vezettek, beszélt a hónapokig tartó dezorientáltságról, az alváshiányról, a rendezetlen gondolkodásról, az összefüggéstelen beszédről, és arról, hogy Alex elzárkózott mindentől és mindenkitől. Azt is elmondta, hogy abban az időszakban elkezdett füves cigarettákat szívni, ami szintén triggernek bizonyult.
Miután ezt a személyes történetet is előadta, a diákok már sokkal érdeklődőbbek voltak, és bátran tettek fel kérdéseket a skizofréniáról, arról, hogy érzi magát most a fia, vagy minként segíthetnének a saját barátaiknak.
„Ez akkor történt, amikor az ismeretlen fátyla lehullott, amikor a mentális betegséget olyan szavakkal illusztráltam, amelyekkel azonosulni tudtak, a hozzájuk hasonló emberek történeteinek elmesélésével. Ezután készen álltak arra, hogy tanuljanak és segítsenek, amiben csak tudnak” – írta Costello.
Elmondta, hogy Alex néhány évig gyógyszeres kezelést kapott, azóta pedig már befejezte a főiskolát, és most dolgozik. Arról is beszélt, mennyire fontos a korai diagnózis, valamint az, hogy merjünk segítséget kérni.
Costello a következő erős állítással zárta az esszéjét: „Minden az odafigyeléssel kezdődik, ha meghallgatjuk, az igazság ledönti a korlátokat. Az emberek felismerik és készségesen meghallgatják, ha ki merjük mondani.”
