Kutyáitól és lovától vett végső búcsút a haldokló idős hölgy, nem másutt, mint a kórházban.

Megható pillanat: végső búcsút vesz kutyáitól és lovától a haldokló idős hölgy

“Soha nem gondoltam volna, hogy megengedik, hogy még egyszer láthassam az én drága lovamat, Bobot” – mondta meghatódva. Amikor azt mondták, hogy már csak napjai vannak hátra, nem gondolta, hogy még egyszer láthatja a kedvenc állatait. A hospice személyzete azonban nagyon fontosnak tartotta, hogy az idős hölgy örömmel és békével a szívében távozhasson e földi világról.

A 68 éves Jan Holman egészségi állapota rohamosan romlani kezdett, és bekerült a kórházba. Mivel a világjárvány miatt a látogatás is korlátozva volt, Jan nagyon hiányolta a kutyusait, Monty-t és Rowley-t, valamint kedvenc lovát, Bobot.

A négyhetes kórházi kezelés után Jan-t a cheteri Good Shepherdbe helyezték át, és végre találkozhatott szeretteivel. Az idős hölgy azonban nagyon szomorú volt, hogy talán már sosem fogja látni házi kedvenceit.

“Nagy megkönnyebbülés volt, amikor Jan-t áthelyezték a kórházból a hospice-ba, és megnevezhettük a látogatókat, akik rendszeresen bejárhatnak hozzá” – mondta Dennis, Jan 46 éves férje. “Bíztunk benne, hogy be tudjuk vinni hozzá imádott kutyáinkat, Monty-t, Rowley-t, és Jan lovát, Bobot is”.

Miután a hospice mindent apró részletet kikérdezett Jan két spánieljéről és a 10 éves lováról, Bobról, elhatározták, hogy ők is felkerülhetnek a látogatók listájára.

“Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy a hospice személyzete mit tett értem. Néhány héttel ezelőttig még minden nap lovagoltam Bobon, ő nagyon fontos része az életemnek, rettentően hiányzik” – mondta Jan.

“Azt tudtam, hogy a kutyáim meglátogathattak, mert néhány évvel ezelőtt egy beteg szomszédomhoz is beengedték a házi kedvenceit, de azt nem várhattam el, hogy Bob is meglátogasson”.

A különleges látogatás napján a nővérek Jan ágyát a teraszajtóhoz taszították, hogy Bob be tudja dugni a fejét az ajtón. Nagyon megható volt a személyzet számára is ez a különleges találkozás.

“Nyilvánvaló volt, amikor Jan először hozzánk érkezett, hogy szenvedélyesen imádja állatait, és hogy a lovak hosszú évek óta nagy szerepet játszanak az életében” – mondta Louise Saville King, a hospice osztályvezető-helyettese. “A hospice nem csak a betegek klinikai ellátásáról, hanem az érzelmi és lelki szükségletekről is gondoskodik. Feladatunk, hogy a lehető legjobb testi és lelki környezetet nyújtsuk a betegeknek és családjuknak”.

Ha érdekelnek további cikkeink, csatlakozz a Filantropikusok csoportunkhoz! , vagy kövess minket a Pinteresten, vagy iratkozz fel a hírlevelünkre.