KuriózumMeghalt Szörényi Szabolcs

Meghalt Szörényi Szabolcs

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

81 éves korában elhunyt Szörényi Szabolcs, a legendás zenész és Kossuth-díjas komponista, aki egykor az Illés és a Fonográf együttes basszusgitárosa volt – közölte a család szombaton az MTI-vel.

A budapesti születésű Szörényi Szabolcs 1943. szeptember 26-án látta meg a napvilágot. Testvére, Levente oldalán kezdte meg zenei pályafutását, miután 1956-ban bekerültek a szobi állami fiúnevelő intézet mandolinzenekarába. Itt kezdett el gitározni, majd később basszusgitárra váltott, amely hangszernél végül megmaradt. Később a váci gimnáziumban Leventével és néhány barátjukkal megalapították a Mediterrán nevű triót, mellyel az 1962-es Ki Mit Tud? elődöntőjéig jutottak.

Szörényi Levente 1965 januárjában vitte be testvérét a már akkor is nagy népszerűségnek örvendő Illés együttesbe. Itt alakult ki a zenekar ikonikus felállása: Szörényi testvérek, Illés Lajos billentyűs, Bródy János gitáros, és Pásztory Zoltán dobos alkotta a csapatot. 1966-ban az I. Táncdalfesztiválon megosztott második helyezést értek el a „Még fáj minden csók” című dallal, majd 1968-ban, az „Amikor én még kissrác voltam” című népzenei gyökerű számukkal szinte minden díjat elhoztak.

Az Illés együttes a hatvanas-hetvenes évek fordulóján az egyik legnépszerűbb magyar zenekarrá vált, riválisuk csupán az Omega és a Metró volt. A dalaik zenéjét főként Szörényi Levente és Illés Lajos komponálták, a szövegeket pedig Bródy János írta, melyek gyakran politikai áthallásokkal, a fiatalság lázadó életérzését kifejezve szólaltak meg.

Szörényi Szabolcs szerzőként ritkán lépett elő, de olyan ikonikus számokat írt, mint az „Újra itt van”, a „Sárika”, és a „Az ész a fontos, nem a haj”, melyet jellegzetes basszus hangján énekelt, valamint Koncz Zsuzsa „Miszter Alkohol” című nagy slágerét.

1974-ben Szörényi Szabolcs a Fonográf együtteshez csatlakozott, mely egy évtizedig működött és több szólamban megszólaló, igényes zenéjével maradandót alkotott. 1984-ben, a Fonográf búcsúkoncertjei után gyakorlatilag visszavonult a színpadtól, bár részt vett az Illés újjáalakuló koncertjein is 1990-ben, 1996-ban, 2001-ben és a végső búcsúként számontartott 2005-ös koncerten.

2014-ben, az Illés Zenekar megalakulásának 50. évfordulóján rendezett Beatünnepen ismét színpadra lépett, ahogy a Fonográf együttes 2004-es és 2018-as sikeres fellépésén is. Emellett 1990-ben megjelentette „Lökd ide a…! Kocsmadalok” című szólólemezét, zenei rendezőként pedig számos színpadi és lemezes produkcióban működött közre, köztük az ikonikus „István, a király” rockopera eredeti felvételén is.

Munkásságát 2000-ben Kossuth-díjjal ismerték el, melyet az Illés együttes tagjaival megosztva vehetett át. 2012-ben Budapestért Díjat kapott, 2018-ban pedig Budapest XIII. kerületének díszpolgárává választották. 2019-ben testvérével együtt életműdíjat kapott a Höfner gitárgyártól a negyedik Országos Beatles Találkozón.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Aktuális kedvencek



    Ez is tetszeni fog

    Kapcsolódó cikkek