Az argentin származású amerikai Rocky Abalsamo az 1920-as évek végén betért egy Buenos Aires-i kávézóba, ahol felfigyelt egy a hátánál ülő asztaltársaságra. A lányok jókedvűen beszélgettek egymással, Rocky pedig akarva-akaratlanul fültanúja volt ennek.
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
A férfi később elmondta, már ekkor tudta, hogy a Julia nevű lány a felesége lesz, és nem szalaszthatja el a lehetőséget, hogy megismerje. A férfi ezután kezdett udvarolni későbbi feleségének, és rá egy évre össze is házasodtak, egy fiúk és egy lányuk született.
A boldogság 1993-ig tartott, ekkor derült ki, hogy Julia komoly szívbetegségben szenved. A család a műtét mellett döntött, bízván abban, hogy ezzel meghosszabbítható az anya élete. Sajnálatos módon a műtét közben komplikációk léptek fel, és Julia meghalt.
Rocky nem tudta feldolgozni felesége elvesztését, egy pillanatra sem akarta egyedül hagyni, ezért kiköltözött hozzá a temetőbe. A férfi mindennap első volt a temetőkapuban, odasétált felesége sírjához, köszöntötte, és egy széken üldögélve töltötte az egész napot. Ételt, italt alig vett magához, napját a közös fényképek nézegetése és az emlékezés töltötte ki. Záráskor mogyorót szórt a sírra, hogy a mókusok vigyázzanak éjszaka a feleségére.
2005-ig mindennap a temetőben volt, ám ekkor a kisebbik gyermeke autóbalesetben életét vesztette. A férfi innen kezdve csak hetente-kéthetente ment a temetőbe, a lánya úgy vélte, ekkor döbbent rá, hogy az életet a szeretteink halála után is tovább kell folytatni. Rocky Abalsamo január 22-én, 97 évesen hunyt el. Utolsó kívánságának megfelelően felesége baljára temették, hogy úgy nyugodhassanak együtt, ahogy mindig sétáltak.