Egy anyuka, aki megbánta a nevet, amit a kisbabájának adott, most kellemetlen helyzetbe került, mivel törvényesen szeretné megváltoztatni a lánya nevet, de a férje minden javaslatát elutasította. A kismama egyszerűen nem tud megbékélni a döntésével, melyet szerinte elhamarkodottan hozott meg, ezért most jóvá tenné, de a gyermek édesapja nem hajlandó megkönnyíteni a dolgát.
A házaspár négy hónappal ezelőtt lett szülő, amikor világra jött a kislányuk. A feleség azonban már abban a percben megbánta a névválasztást, mióta kijöttek a kórházból. Most azon ügyködik, hogy meggyőzze a férjét, támogassa őt abban, hogy átkereszteljék a gyermeket, bár azt is elárulta, a jelenlegi lánynevet is keserves kínok között találták meg, mivel a férje az összes kedvencét „megvétózta”, így egy olyan utónévben egyeztek ki, ami neki akkor még tetszett, de most már nagyon meg szeretne szabadulni tőle.
A névtelen anyuka a Reddit-en panaszolta el a helyzetet, amibe került, és azt írta, annyira nagy volt rajta a nyomás, hiszen már csak napok választották el őt a szüléstől, hogy az általuk összeállított szűkített listáról végül „ideiglenesen kiválasztottak” egy nevet. De végül mégsem ezzel maradtak, mert az anyósa beleszólt a döntésbe, és a férje is meggondolta magát.
„A családom annyira negatívan reagált rá, hogy a férjem úgy döntött, megváltoztatja, de aztán azt is eldöntötte, hogy a szűkített listán szereplő összes többi név nem tetszik neki” – számolt be a nő.
A kórházi személyzet unszolására a szülők végül a hazatérés előtt megállapodtak egy névben, bár egyikük sem volt kibékülve vele. De ez volt az egyetlen név, amit egyikünk sem utált, bár tetszeni sem tetszett nekik igazán, és az anyuka most ennek a döntésnek issza a levét, mert igencsak megbánta.
A kislányt egyébként Szófiának hívják, ami egy gyönyörű női név, tele bájjal, de az édesanya mégsem érzi a lányához illőnek ezt a keresztnevet. Úgy fogalmazott, csodálja benne az „elegáns, nőies” jegyeket, de szíve szerint ő egy kevésbé gyakori nevet szeretne.
„A népszerűsége tönkreteszi ezt a nevet számomra. Állandóan más Sophiákkal/Sofiákkal futunk össze, így a nevet egyszerűen nem érzem elég különlegesnek az egyetlen lányom számára, és szerintem nem is illik hozzá” – érvelt az anyuka.
„Mi Fi és Fia néven hívjuk őt, ami aranyos, de a mi vezetéknevünk is Fi-vel kezdődik, így egy kicsit furcsán hangzik. Imádom a fiaim nevét, és csak azt akartam, hogy a lányomnak is hasonlóan csodálatos neve legyen” – tette hozzá a csalódott nő, aki azt is megjegyezte, a férje benne lenne a névváltoztatásba, csak aggódik, hogy ehhez mit fognak majd szólni a családtagok, barátok, ismerősök.
A felhasználók reakciójában az anyuka szerencsére gyorsan megnyugvásra találhatott, hiszen sokan biztosították őt afelől, hogy a névváltoztatás nem egy szörnyű ötlet, és ha ez teszi őket igazán boldoggá, akkor valósítsák meg, ne törődjenek mások véleményével.
„Istenem, csináld! Boldognak kell lennie a nevével. Olyan pici, és még nem tudja a nevét. Találjatok valami olyat, amit mindketten szerettek (a törvényhozás közreműködése nélkül), és változtassátok meg, hogy mindenki boldog legyen. Mi lenne, ha Fiona maradna a beceneve? Akár a Szófia is lehet a középső neve. Tegyétek magatokat boldoggá. Ti vagytok a szülei” – fogalmazott valaki.
Egy másik hozzátette: „Ha tényleg meg akarjátok változtatni a nevét, azt mondom, tegyétek meg. Kit érdekel, mit gondolnak mások, ez az ön és a férje gyermeke – nem másé. Inkább megváltoztatom a nevét, és inkább foglalkozom egy kis ideig a ’reakciókkal’, minthogy ne változtassam meg, és egész életemben bánom. Ő még kisbaba, és nem tudja. Én inkább előbb, mint később tenném meg, de határozottan nem tartom nagy dolognak. Az emberek folyton meggondolják magukat!”